Az idő életünk egyik meghatározó tényezője és mégis oly kevéssé tudunk élni vele. Panaszkodunk, mert kevés van belőle, máskor pedig siettetnénk: teljen már, hadd jöjjön már végre az, amire annyira várunk! Az idő nagy oktatómester: alázatra, hálás munkára tanít és rákényszerít arra, hogy hagyjuk abba a magunk körül forgást, figyeljünk arra, ami túlmutat rajtunk, arra, ami örökkévaló.
Nincs elég időm! – ezt a mondatot az elmúlt évek során számtalanszor elmondtam, és még annál is többször gondoltam.
Aztán olvastam valahol arról is, hogy az elfoglaltságunk igazából a lustaságunk fedőneve, a legtöbbször azért hivatkozunk rá, hogy önmagunk fontosságát hangsúlyozzuk, vagy azért, hogy mentséget keressünk mások iránti figyelmetlenségünkre.
És valóban, ha merjük az elfoglaltságot erkölcsi lustaságnak nevezni, rögtön kényelmetlenül érezzük magunkat miatta. Mert az elfoglaltság nem olyan dolog, ami csupán megtörténik velünk, hanem olyan, amit magunk választunk.
Nem tagadhatjuk, az elfoglaltságunkat gyakran arra használjuk, hogy elkerüljük nehéz döntések meghozatalát. Így az elfoglaltság könnyen válhat meneküléssé, kényelmes megoldássá arra, hogy lemondjunk a harcról. Mert sokkal könnyebb a körülmények áldozatává válni, mint felelősséget vállalni a hibáinkért. Így válhat egy túlzsúfolt határidőnapló védőpajzzsá, jó mentséggé számunkra más emberek előre nem látható, kényelmetlen, időigényes szükségeivel szemben.
Az idővel való jó gazdálkodás kemény munka. Több segédeszköz is rendelkezésünkre áll, minden helyzetben alkalmazható módszer azonban nincsen. Az elmúlt években én is megtanultam egynéhány trükköt, amelyek segítségemre vannak abban, hogy versenyt fussak az idővel.
Az egyik, hogy koncentrálással és fókuszálással próbálok időt nyerni. A legnagyobb időpocsékolás többnyire az emberi agyban történik. Az ágak hegyén járás, az álmodozás és a fantáziálgatásba való belemerülés mind egy-egy módja annak, hogy gondolatainkat elpazaroljuk. Ha a feladatunkra koncentrálunk, akkor így hatékonyan használjuk ki az időt.
Időt spórolhatunk a rutinossá, mechanikussá vált tevékenységeink közben. Az agyunk képes arra, hogy mindeközben értékes időt szabadítson fel. Gyakran előfordult már, hogy mosogatás vagy gyümölcshámozás közben állt össze a fejemben egy tanítási óra vagy egy újságcikk gondolatmenete.
Tapasztalataim szerint az is segít, ha a szabadidődben olyan elfoglaltságot keresek, amely gazdagít. Az olvasás például egy ilyen hasznos időtöltés: pihentet, kikapcsol, mindeközben pedig rengeteg hasznos információval lát el.
Érdemes megtalálni a módját a pihentető alvásnak is. Néhány éves tapasztalatomat sikerült szokássá alakítani: este próbálok minél korábban elvonulni, és hajnali ötkor kelek. Ez nagyon jót tesz a napirendemnek: a korai órák még mentesek a figyelemelterelő és a zavaró dolgoktól, emellett tökéletes lehetőséget kínálnak az elcsendesedésre, az írásra, tanulásra.
Rengeteg időt szabadít fel az autóvezetés. Többéves gyakorlat után automatikus folyamattá válik, több mindenre figyelhetünk, mint ami az úttesten történik. Hangfelvételek hallgatása tehát ez idő alatt nagyon hasznos lehet.
Végül a legtöbb esetben egy jó időbeosztás sokkal inkább felszabadító lehet, mint korlátozó. A pontos napirend készítése és annak betartása nagyon sokat segít az időnk jó kihasználásában.
Az időnk ajándék, nem mindegy, hogy mihez kezdünk vele. Ha rá tudjuk bízni magunkat az Ajándékozóra, akkor pontosan annyit ad belőle, amennyi elegendő ahhoz, hogy azt tegyük, ami az Ő akarata szerint való.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa
