Legyünk mindannyian szolidárisak ebben a vízválasztó pillanatban. Csak tőlünk függ ennek a nemzetnek az egészséges jövője – nyilatkozta tegnap Nelu Tătaru, nem sokkal a napi koronavírus-jelentés közzététele után.
Az egészségügyi miniszter többször is a hatósági korlátozások betartására szólította fel a lakosságot, hangsúlyozva, hogy a járvány alakulása nem a kórházban dől el, hanem a mindennapokban, a kórházon kívül, a szabályok betartásával csökkeni fog az esetek száma, mert alábbhagy a közösségi terjedés. „Valóban léteznek gócok az idősotthonokban, gyermekotthonokban, egészségügyi intézményekben, egyes vállalatoknál, de lássuk, miként keletkeznek ezek. Vannak rendezvények, amelyeken nem tartják be a szabályokat, és ugyanez érvényes a tömegközlekedésre is. Ezek a fertőzési zónák. Kezeljük kicsit komolyabban ezeket a dolgokat, és meg fogjuk látni, hogy csökkeni fog az új esetek száma” – jelentette ki. Rámutatott: az egyes megyékben és a fővárosban a helyi hatóságok által ismét meghozott korlátozó intézkedéseknek 10–14 nap múlva fog látszani a hatása, de csak akkor, ha a lakosság betartja az egészségügyi szabályokat. Azt is elmondta: 226 COVID-19-es háttérkórház van az országban, 1050 ágy az intenzív osztályokon, de az orvosi személyzet létszáma ugyanaz, mint hét hónappal ezelőtt, amikor napi 200 új fertőzést jelentettek. A miniszter szerint az egészségügyi rendszer még bírja a megterhelést, továbbra is kezelik a betegeket, de nem kell túlfeszíteni a húrt.
Japán sztrájkban a Sanitas
A romániai egészségügyi alkalmazottak „fizikailag és szellemileg is kimerültek ebben az időszakban, diszkriminálják őket”, ugyanakkor megvetésnek vannak kitéve „a beígért és esetenként törvénybe is foglalt, a valóságban azonban oda nem ítélt” juttatások túlzott mediatizálása révén – állítja az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas Szakszervezeti Szövetség, amely tegnap, a tisztes munka világnapján japán sztrájkba kezdett. A szervezet Facebook-oldalán emlékeztet arra, hogy „ezek az alkalmazottak vannak a leginkább kitéve a koronavírussal való megfertőződés kockázatának, 25 új fertőzött közül egy egészségügyi dolgozó”. Az egészségügyi minisztérium tegnapi közlése szerint csak az elmúlt két hétben 89 orvos, 193 asszisztens és 9 mentős kapta el a koronavírust hivatása gyakorlása közben. A járvány kezdete óta 3277 egészségügyi alkalmazott – 834 orvos, 2363 asszisztens és 80 mentős – tesztje lett pozitív, és ez a szám várhatóan tovább emelkedik még.
Csődközelben a vendéglátóipar
Százezer alkalmazottat bocsátanak el év végéig a vendéglátóiparból a kormány által bevezetett korlátozások miatt, a várható veszteség eléri a hárommilliárd eurót – nyilatkozta tegnap Călin Ile, a román szállodaipari vállalkozók szövetségének (HoReCa) elnöke. Ile kijelentette: a bukaresti vészhelyzeti bizottság úgy döntött a vendéglők bezárásáról, hogy semmilyen arra utaló bizonyítékot nem mutatott be, amely szerint ez az ágazat járulna hozzá a járvány terjedéséhez. Ennek következménye az eddig becsült 40 százalék helyett akár 50 százalékos – azaz mintegy százezer fős – leépítés is lehet. Ile elmondta: a tavalyi ötmilliárd eurós bevételhez képest az idén 60 százalékot, azaz hárommilliárd eurót fognak veszíteni. Ez tétel a bruttó nemzeti termékben is, amelyhez a HoReCa közvetlenül 2,79, összesen pedig 5,4 százalékkal járul hozzá – közölte. A vendéglátóipar újabb kompenzációs intézkedésekről tárgyal a kormánnyal.
Bukarest prefektusa, Gheorghe Cojanu kedden jelentette be, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt ismét bezárják a fővárosban az éttermeket és kávézókat, a hotelek is csak a szállóvendégeket szolgálhatják ki.