Az olasz Filippo Ganna nagy meglepetésre már a második szakaszgyőzelmét aratta a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen az ötödik szakasz megnyerésével. A portugál Joao Almeida megőrizte első helyét összetettben, Valter Attila a 33. helyen tekert be.
A Mileto és Camigliatello Silano közötti 225 kilométeres távon több mint 4700 méter szintkülönbség, két gyorsasági részhajrá és három kategorizált emelkedő, köztük a szakasz hajrájában egy első kategóriás hegy, az 1618 méter magas Valico di Montescuro megmászása, majd a végén lejtmenet várt a bringásokra.
A nap nyolcfős szökevénycsoportja öt perc feletti előnyt dolgozott ki, őket az utolsó 30 kilométeren a mezőnyt lerázva ketten vették üldözőbe. A hegytetőn a hideg mellett a csúcsra ereszkedett felhő és a sötétedés sem tette könnyűvé a bringások dolgát, a hosszú sorban elnyúló mezőny vége nem látta az elejét. Az emelkedő megrostálta a szökést, utolsó kilométerein az élcsoportban az időfutam-világbajnok Filippo Ganna tempóból leszakította két megmaradt riválisát, a 12 kilométeres lejtmenetre pedig egyedül maradt az élen, egy perccel az esélyesek csoportja előtt.
Az Ineos Grenadiers 24 éves olasz versenyzője a nyitó időfutamon aratott magabiztos sikere után pályafutása első háromhetesén már másodszor ünnepelhetett a hazai közönség előtt. A pályán négyszeres vb-aranyérmes kerékpáros Ganna a rózsaszín trikó után ezúttal a hegyi pontversenyben élen állót megillető kék mezt ölthette fel.
Eredmények: * 5. szakasz (Mileto–Camigliatello Silano, 225 km): 1. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 5:59:17 óra, 2. Patrick Konrad (osztrák, BORA-hansgrohe) 34 másodperc hátrány, 3. Joao Almeida (portugál, Deceuninck - Quick-Step) azonos idővel * az összetett élcsoportja: 1. Joao Almeida 17:06:23 óra, 2. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 43 másodperc hátrány, 3. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 48 mp h.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.