Nem kell elhalasztani a december 6-án esedékes parlamenti választásokat – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint nem valószínű, hogy jövő márciusban gyökeresen más lenne a helyzet.
Az alkotmány világosan leszögezi, hogy a parlament mandátuma négy évre szól, és arról is rendelkezik, hogy milyen konkrét helyzetekben – háború, szükségállapot, ostromállapot stb. esetén – hosszabbítható meg. „Nem lehet meghosszabbítani egy törvénnyel, valamilyen veszélyre hivatkozva”. Hozzátette: ha a kormány koherens döntéseket hoz, és ezeket jól kommunikálja, kordában lehet tartani a járványt, és meg lehet szervezni a parlamenti választásokat. Kelemen Hunor a színházak és mozik bezárásával sem ért egyet, mert semmi nem bizonyítja, hogy sok ember fertőződne meg ezeken a helyeken. „Mi júniusban javasoltuk, hogy ott hozzanak szigorú intézkedéseket, ahol fertőzési gócok vannak. Akkor az országos bizottság illetékesei azt mondták, hogy Romániában ezt nem lehet. Most úgy tűnik, lehet, maga az államfő is azt nyilatkozta, hogy ott kell korlátozásokat bevezetni, ahol fertőzési gócok vannak”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.