Porva lovasa nyerte a 13. Nemzeti Vágtát

2020. október 12., hétfő, Világfigyelő

Ördög Alen, a Veszprém megyei Porva lovasa Ricardó nevű lován nyerte a 13. Nemzeti Vágta döntőjét tegnap a budapesti Hősök terén. Ördög Alen lovával Hajós, Temerin, Kézdialmás és Baja versenyzőjét utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán.

  • Varga Mátyás, Kézdialmás versenyzője nyerte Hilton Haragos nevű lovával a harmadik középfutamot a 13. Nemzeti Vágtán a Hősök terén. Fotó: MTI / Máthé Zoltán
    Varga Mátyás, Kézdialmás versenyzője nyerte Hilton Haragos nevű lovával a harmadik középfutamot a 13. Nemzeti Vágtán a Hősök terén. Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A 2020 leggyorsabb lovasa címet elnyert porvai versenyző egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat, a Nemzeti vágta vándordíját vehette át az ünnepélyes díjátadón. A döntőben másodikként befutó Földes Bence, Hajós lovasa egymillió forintot, a harmadik helyezett Nagy Arnold, Temerin versenyzője félmillió forint jutalmat kapott. Délután megrendezték a kishuszár vágta döntőjét is, amelyen Fekete Emma, Vácduka lovasa aratott győzelmet BT Silver Moon nevű lován.

A nemzetközi futamon, amelyen Magyarországon élő külföldi lovasok versengtek a koronavírus-járvány miatti beutazási korlátozások miatt, Szlovénia képviselője győzedelmeskedett. A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovain összesen tíz ország szállt versenybe: Magyarország mellett Horvátország, Szlovákia, Románia, Mexikó, India, Mongólia, Szlovénia, Csehország és Szerbia. A döntőbe jutott hat országból második helyen a mexikói lovas, a harmadik helyen a horvát versenyző végzett, negyedik Szerbia, ötödik Magyarország, hatodik India lett. Magyarországot Makoviczki Ákos képviselte.

A Hősök terén kialakított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. Idén a versenyt a járványhelyzet miatt lelátók és közönség nélkül rendezték meg. Az eseményről ugyanakkor nem maradtak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió közvetítésekben számolt be a futamokról. A kétnapos eseményt a www.mediaklikk.hu oldalon élőben folyamatosan követhették a nézők.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 121
szavazógép
2020-10-12: Világfigyelő - :

Az ENSZ Világélelmezési Programja nyerte el a Nobel-békedíjat

Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke pénteken jelentette be, hogy az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) nyerte el az idei Nobel-békedíjat azon erőfeszítéseiért, amelyeket az éhínség háborús fegyverként való felhasználása ellen tett.
2020-10-12: Máról holnapra - Farkas Réka:

Áldozattá vált oktatás

Napról napra egyre meredekebben emelkedik a járványgörbe Romániában is, sorra zárnak be az iskolák, váltanak zöldről sárgára, pirosra. És bár a tanügy felelősei folyamatosan optimistán nyilatkoznak, a helyzet cseppet sem rózsás, az oktatás nagyon sok helyen nem zajlik zökkenőmentesen.