Szakmai tanácskozás SepsiszentgyörgyönAz újságíró szabadsága és felelőssége

2020. október 12., hétfő, Közélet

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete konferenciát szervezett az újságírói szabadságról és felelősségről Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával a Park Hotel konferenciatermében szombaton. A járványhelyzet és a határok átjárhatatlansága miatt a nemzetközi fizikai részvétel elmaradt, de a technika segítségével a témához magyarországi és vajdasági újságírók is hozzászóltak.

  • A konferencia résztvevői megtekintették a SZMÚE Többsincs című fotókiállítását a Tein teaházban. Fotó: Huszár Szilamér
    A konferencia résztvevői megtekintették a SZMÚE Többsincs című fotókiállítását a Tein teaházban. Fotó: Huszár Szilamér

A csupán két és fél éves múltra visszatekintő Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) igen mozgalmas tevékenységet tudhat maga mögött. Két éve megszervezte a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójába tömörült Kárpát-medencei tagszervezeteknek ausztráliai magyar újságírókkal kiegészült soros tanácskozását és a sajtószabadságot taglaló szakmai konferenciát Sepsiszentgyörgyön. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Kalmár Ferenc miniszteri biztos. Tavaly a háromszéki sajtó kezdeteiről szervezett konferenciát Kézdivásárhelyen, valamint külhoni kollégákkal való tanácskozást Árkoson. Magyarországi, kárpátaljai és vajdasági újságírók látogattak el Háromszékre. Idén nem sikerült külföldi kollégákkal személyesen találkozni, de a hazai magyar sajtó képviseltette magát a Partiumtól Erdélyen át Bukarestig.
 

Az olvasó szolgálatában

Bedő Zoltán, a SZMÚE elnöke köszöntőjében jelezte, hogy a járványhelyzet fokozta a meghirdetett témára való ráfigyelést. A konferencia felkért szónoka, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője vitaindító előadásában jelezte: Valami nagyon nagy baj van az újságírók felelősségérzetével és szabadságával is! Egyre inkább kitetszik – hangsúlyozta –, hogy szabad ország szabad sajtójában szabad újságíró azt mond el, amit szabad. Felmondhatjuk a mantrát, hogy az újságíró felelőssége mindig is az volt, és az is marad, hogy információt gyűjtsön, összesítsen, összerakja és hitelesen közzétegye, ám a posztmodernség terméke, a posztigazság korszaka azt a belső morális kényszert, amit e mondat takar, már nem minden újságíró tartja kötelességének, vagy ami szomorúbb, követni érdemes – kifizetődő – útnak. Ennek van egy ideológiai és egy gazdasági oka.

Az újságíró felelősségét ma már sokan nem úgy értelmezik, mint a sajtó aranykorában: az átfogó-, tényszerű tájékoztatást felváltja a résztvevők civil szerepe. Ők azok, akik az újságíró aktivizmusát tartják a követendő útnak – vélekedett az előadó. A szerencsés és szabad újságírók ismérve nem a pártatlanság – hiszen az újságíró is emberből van –, hanem az objektivitás. Az aktivizmus elutasítása. Akkor is, ha nem biztos, hogy anyagiakat tekintve szerencsés szabad újságírónak lenni. De csak azzal az illúzióval lehet gyakorolni a hivatássá avatott szakmát, ha szabad újságírónként tehetjük.

Mit tehetünk ezért? Nem sokat, de megpróbálhatjuk, hogy az aktivizmus helyett a megoldásközpontú újságírást gyakoroljuk – hangoztatta –, visszanyerjük azokat az olvasókat, nézőket, hallgatókat, akiket éppen az újságírók aktivizmusa vagy a copypaste újságírás távolított el a médiafogyasztástól. A megoldásközpontú újságírás egy jó módszer arra, hogy az újságírói keretek között segítsenek, mutassanak utat anélkül, hogy reklámoznának valamit vagy korteskednének mellette. Az olvasók pedig sóvárognak ez után. A fő ok, amiért az emberek már nem olvasnak híreket, az éppen a levertség, a tehetetlenség. Ha viszont úgy látják, hogy vannak és felvillantják nekik a lehetőségeket, akkor újra a hírek felé fordulnak.

Tina Rosenberg úgy véli, a felelős – értsd: a jó – újságíró olyan témákat választ, amelyek érdeklik az olvasókat vagy érdekeltté tudja őket tenni, fejtegette az előadó. Fontos, hogy a történeteket több szempontból mutassa be, legyen tárgyilagos és valósághű, beszéljen mindenkivel, akivel csak lehet. Ezután pedig írja meg úgy a cikket, hogy igaz legyen és érthető, és olyan dolgokra, ötletekre világítson rá, amelyekre az emberek nem gondoltak korábban, de azok segíthetik válságos vagy örömteljes élethelyzetükben.

A jó újságíró felelőssége és szabadsága az, hogy bölcsé legyen, aki ismeri a tao-törvényét: nem mutogatja magát, azért ragyog, nem bizonygatja kiválóságát, ezért kiváló, nem dicsekszik, ezért szerez érdemeket, nem küzd senkivel, ezért senki sem képes megküzdeni vele. Ami a legfontosabb: nem független olvasóitól, csak az ő szolgálatukra szegődött – zárta szavait Ambrus Attila.

Galbács Pál, a SZMÚE tiszteletbeli elnöke kifejtette, a jó újságíró azt a témát választja, ami hozzá közel áll. Ha az újságírásban nincs pszichikai indíttatás, kizárólag arra figyelünk, hogy mit vár el az olvasó, akkor az fogyasztói média. Az újságírói szabadsággal és felelősséggel ugyanaz a gond, mint a jogállamisággal, nincs körülírva, mit jelent. Amikor nemzetvédő-, nemzetfélő megközelítésben tálaljuk a tényeket, vannak, akik lefasisztáznak. Megközelítés kérdése az egész. Az én felelősségérzetem soha nem fog egybeesni az ellenfél véleményével. Igenis, a saját nemzetem érdekeit kell védenem, hangsúlyozta Galbács Pál. A felelősség és szabadság tartalma csak akkor érvényes, ha az bensőmből fakad, tette hozzá.

 

A felelősség szabadsága

Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke levelében írja, negyedszázaddal ezelőtti lapjainkba beleolvasva az anyagokból valósággal árad a szabadság. A cikkek a kollégák felkészültsége, íráskészsége, világképe alapján születtek úgy, ahogy azt a szerző vagy a szerkesztőség kollektív bölcsessége diktálta. De semmi más. Senki más. Úgy tűnik, nem voltak tabutémák, a kényes helyzeteket pedig nyugodtan, a vitás felek mindenikének megszólaltatásával sikerült feldolgozni. Ugyanakkor a polémikus anyagokból hiányzik a jelenünk sajtóviszonyaira jellemző zsigeri indulat. A napilap intézmény volt, az újságíró pedig, bár nem túlfizetett, de szabad és tekintélyes személyiség. Hol van ez már?

A felelősségről egy hét eleji élménye alapján írt Szűcs László. A némelykor dicséretesen, közszolgálati életjeleket is mutató magyar nyelvű váradi kereskedelmi rádióban a járvánnyal kapcsolatos intézkedések megítéléséről faggatják a hallgatókat. Ellenőrizhetetlen marhaságok szállnak az éterben. Utána pedig bejátsszák a kormány román nyelvű tájékoztató, figyelmeztető anyagát. Hordjál maszkot! Ugye, valamiből meg is kell élni. Az újságírói felelősség pedig forog a sírjában, tette hozzá. Egy kényes téma kapcsán, amelyet a nagyváradi román sajtó bulvárosan, a magyar sehogy nem tálalt, megjegyezte, valahol a kilencvenes évek mélyén felejtettük a felelősség szabadságának az ízét – zárta előadását.

 

Hazudni nem szabad

Kövér Tamás, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője a konferenciához intézett levelében írja: Voltaképpen minden a mai témára vezethető vissza, és voltaképpen egyfolytában az újságírói szabadságról és felelősségről vitatkozunk. A szabadságra szükségünk van, azt nem fogjuk hagyni, hogy megfosszanak tőle; másfelől a szabadsággal együtt járó felelősséget a szakmai közéletben mindenki másként értelmezi, és csak annyit vállal el belőle, amennyit jónak lát – érvelt.

Olvastam egy kutatást – hangsúlyozta –: ez arról szólt, hogy az újságíró a rendszerváltás idején az egyik legmegbecsültebb ember volt, a jövőépítés záloga. Ugyanez a kutatás pár évvel később oda jutott, hogy az átlagember immár nem az újságíróban bízik, hanem a tűzoltók állnak az első helyen. Az újságírók társadalmi presztízsben a csűrcsavari ügyvédek és az adó-jogtanácsosok mögé kerültek – mint akikre csak akkor van szükség, ha meg is akarjuk fizetni és használni akarjuk őket. A magyarázat a második témakörben, az újságírói felelősség felfogásának problémájánál érhető tetten. Nekünk maradna az – vélekedett az előadó –, amit közszolgálatnak neveztünk egykor, aminek műveléséhez némi politológiai tudás, eligazodás, szakmai ismeret és morál is szükséges volt. Ez a szakmai kör annak a kihívásnak volt kitéve, amit a változó politikai erőtér tett a vállára –, de még inkább a médiavilágban is lezajló rendszerváltásnak: annak, hogy átvettük azt az amerikai modellt, hogy majd a reklámozó eltartja a médiát. A reklám önmagában is manipuláció – ez az anyagi alapja annak, hogy a média fennmarad –, és ehhez képest azok a hitek és vágyak, hogy egy, a korábbi hibákat kiküszöbölő, új világot építsünk – háttérbe szorultak.

A mai olvasó telefonképernyőről olvas, minden négy lénia közé zárt betűtengert „cikk”-nek nevez, és ha megkérdezed, hogy miféle műfaj a „vonal alatti tárca, a glossza, vagy a kroki” – azt fogja hinni, hogy káromkodsz vagy legalábbis viccelsz. A mai – egyszerre író és olvasó – médiarésztvevő nem vállal fel semmiféle etikai vagy szakmai szabályt. Neki nem kell megtartania a szabályt, hogy a hír szent és a vélemény szabad – amit egykor oly gyakorta idéztek –, mert a hírhez is hozzáfűzi a maga véleményét – amit objektív hírként próbál meg tálalni – magyarázta.

Ha szakmai közegként, egyfajta „hivatásrendként” meg akarunk maradni, muszáj valamiféle szakmai etika révén összetartanunk. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója és egyáltalán a szakma Erdélyben tapasztalt művelése – több évre visszatekintve is –, garancia arra, hogy legalább a kérdések felvethetők és vaskos becsületsértések nélkül is megtárgyalhatók. Manapság ez sem kevés. Deák Ferenc azt mondta a sajtóetikáról: elég egyetlen feltétel: „hazudni nem szabad” – hangoztatta Kövér Tamás.

A konferencián hozzászólt Sarány István, a Hargita Népe főszerkesztője, Dénes László nagyváradi újságíró, Forró László, a Bukaresti Rádió szerkesztője, Péter Sándor nyugalmazott sepsiszentgyörgyi tanár, a Megyei Tükör volt munkatársa, Hecser László, a Háromszék tudósítója. Léphaft Pál karikaturista, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének tagja levélben küldte el véleményét.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1209
szavazógép
2020-10-12: Máról holnapra - Farkas Réka:

Áldozattá vált oktatás

Napról napra egyre meredekebben emelkedik a járványgörbe Romániában is, sorra zárnak be az iskolák, váltanak zöldről sárgára, pirosra. És bár a tanügy felelősei folyamatosan optimistán nyilatkoznak, a helyzet cseppet sem rózsás, az oktatás nagyon sok helyen nem zajlik zökkenőmentesen.
2020-10-12: Jegyzet - Léphaft Pál:

Szabadságot az egereknek!

„Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét,  mint a butaság.”
(Ödön von Horváth)