A képen egy, a feldobolyi határban lévő mezőgazdasági parcella látható. Mintaparcella – fűzhetjük hozzá. „Minta” a hozzáértés, a gondosság, a szépérzék hiányára – mert bizony, a gazdálkodás függ a szépérzéktől is.
Nem utolsósorban a hiábavaló munka iskolapéldája is. Ez a tákolmány ugyanis – finoman értékelve a hányaveti munkát – semmit nem ér. Vaddisznó, medve, őz, szarvas vígan lép át a raklapokból, deszkából eszkábált „határzár” fölött. Kiírták ugyan: életveszély, magántulajdon, villamos őrizet – az állam nyelvén (még jó, hogy nincs kitűzve trikolór zászló). Kinek szól ez? Mert a vad ezt elolvasni nem tudja. Vagy annak üzent így a földi, aki a semmi jóval nem kecsegtető sorokból, a derékig érő gyom közül akarta volna lopni a krumplit?
Az illető, „megvédett” parcella mellett néhanapján egy szomszédos megyében bejegyzett furgon jelent meg a nyár folyamán, ennek utasai foglalatoskodtak a pityókatáblával.
Még szerencse. Ha feldobolyi, nagyborosnyói gazdáé lenne az a föld, övék ez a mintagazdaság, helyben hoznának szégyent nemcsak magukra, hanem a környék mezőgazdászaira is. A szégyen ugyan szégyen marad így is, csekély vigasz, hogy nem környékbeli gazda becsületén szárad a folt...
