A koronavírusos betegeket kezelő kórházakra nehezedő nyomás csökkentése érdekében a családorvosok gondjaira bíznák a tünetmentes fertőzöttek kezelését – erősítette meg tegnap Ludovic Orban miniszterelnök.
Jelenleg a járványkórházakba irányítanak mindenkit, akinek pozitív lett a koronavírustesztje, ahol – az új karanténtörvény szerint – még a tünetmentes fertőzötteket is megfigyelés alatt tarthatják 48 órán keresztül. A kormányfő szerint úgy módosítanák a törvényt, hogy a fertőzöttek állapotának felmérését ne bízzák az amúgy is túlterhelt kórházakra, ha egyébként a páciens nem kéri ezt és a családorvos sem látja indokoltnak.
Az egészségügyi miniszter már vasárnap felvázolta, hogyan akarják bevonni a járvány elleni küzdelembe a családorvosokat, miután a média rendszeresen arról számolt be: immár olyan sok koronavírusos fertőzöttet hoz a mentő a kórházakba, hogy a betegfelvételnél sokszor többórás sorban állás alakul ki.
A családorvosok aggályosnak tartják az elképzelést, arra hivatkozva, hogy nem rendelkeznek megfelelő védőfelszereléssel és fertőtleníthető járművekkel. A családorvosok országos társasága a kormányfő egyik tanácsosának lemondását is követelte, amiért az illető egy tévéműsorban a háziorvosok helyzetét a háborúba küldött katonákéhoz hasonlította, mondván, hogy „sajnos közülük is meghalnak néhányan”. A szakmai szervezet megjegyezte: a katonákat nem puszta kézzel, hanem felfegyverezve küldik háborúba, és úgy értékelte, hogy az ilyen „cinikus, együttérzés nélküli” ember nem méltó semmilyen köztisztség viselésére.