Számoljon előre autólízing kalkulátorral /X/

2020. október 13., kedd, Pénz, piac, vállalkozás

Az autók lízingelését hazánkban még mindig sokan fenntartásokkal kezelik, és magánszemélyként nem mernek belevágni. Pedig csak meg kell nézni a bankok honlapjain található személyi kölcsönök, valamint a lízingszerződések kamatait és egyértelműen látszik, hogy utóbbiak jóval kedvezőbb kondíciókkal rendelkeznek, így a havi törlesztőrészletek összege is lényegesen alacsonyabb.

Az autólízing lényege

Tulajdonképpen a lízing is a hitel egyik típusa, amelynél a finanszírozó kimondottan azzal a céllal vásárolja meg az ügyfél (lízingbe vevő) által kiválasztott járművet, hogy azt utóbbi használatába adja. A lízingbe vevő a körülbelül 20%-os önrész letételét követően a használatért cserébe havidíjat fizet, és a futamidő leteltét követően meg is szerzi a jármű tulajdonjogát. Ez utóbbi a zárt végű pénzügyi lízingre igaz.

Beszélhetünk nyílt végű pénzügyi lízingről is, amelynél az utolsó részlet megfizetését követően a lízingbe vevő nem szerzi meg automatikusan a jármű tulajdonjogát, arról nyilatkoznia kell, de át is ruházhatja a megvásárlás jogát.

Alaptalan félelmek

Az új vagy használt autó lízingelésével kapcsolatos félelmek legfőbb alapja az, hogy az autó nem kerül a vevő tulajdonába, azt mint üzembentartó használja csupán. Emiatt felesleges aggódni, hiszen megvalósul a teljes értékű használat, és rendszeres törlesztés esetén a tulajdonjog is átszáll. Hitelre vásárolt autónál ugyan a vevő rögtön tulajdonos lesz, de ha a törlesztéssel elmarad, akkor a járművet visszaveszik tőle.

Tehát mindkét típusnál elmondható, hogy csak a vevő folyamatos szerződésszerű teljesítése esetén biztosított a futamidő végén a tehermentes tulajdonjog. Viszont az autók lízingelése lényegesen kedvezőbb kamatokkal és alacsonyabb törlesztőrészletekkel jár, mint a hitelre történő vásárlás.

Számoljon előre autóhitel kalkulátorral

A lízingeléssel foglalkozó cégek honlapjain egyre többször lehet találkozni autólízing kalkulátorokkal, amelyek közül sok már mobilra optimalizáltan is elérhető, így akár a kiszemelt autó mellett is végezhet előzetes kalkulációt. Új vagy használt autó vásárlásakor is érdemes azzal számolni, hogy a vételár 20%-át önrész formájában előzetesen szükséges letenni.

Az autólízing kalkulátorok általában jól áttekinthetőek, könnyen ki lehet igazodni rajtuk. Kiindulásként mindig a jármű típusát kell megadni, majd annak életkorát, amely legtöbbször maximum 12 év lehet. Ezt követi az igényelt összeg, valamint a futamidő beállítása, amely 12 és 84 hónap között változhat, de hosszabb időtartam esetén mindig lényegesen alacsonyabb THM-mel lehet számolni, és természetesen a törlesztőrészletek összege is barátibb. (X)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2020-10-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Kifogásolják a törvényhozók elképzeléseit a családorvosok (Tünetmentes fertőzöttek kezelése)

Számos ellentmondó és napról napra változó jogszabály született a román egészségügyben az elmúlt hét hónapban, a családorvosok pedig értetlenül állnak a legutóbbi elképzelés előtt, mely szerint rájuk hárulna a jövőben a tünetmentes fertőzöttek otthoni ellátása. A háromszéki családorvosok egyesületének elnöke lapunk érdeklődésére leszögezte: jelenleg is követik a koronavírussal fertőzött pácienseik állapotát, azt azonban nem látják kivitelezhetőnek, hogy otthonaikban kezeljék őket.
2020-10-09: Szabadidő - :

Medence szűrő körkép! Most mindent megtudhatsz! /X/

A medence vizének tisztasága alapvető fontosságú, éppen ezért lényeges azokat az eszközöket használni, amik a víz tisztaságáért felelnek. Ide tartozik többek között a medence szűrő, aminek a kiválasztása során érdemes a legjobb minőségű INTEX terméket választani. Most megtudhatod, milyen típusok is vannak a piacon!