Kisebb volt a visszaesés

2020. október 14., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 10,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten – közölte az országos statisztikai intézet második jelentésében, amelyben korrigálja az intézet augusztusban közölt gyorsjelentésében szereplő adatsorokat.

Nyáron még 10,5 százalékos csökkenésről számoltak be mind a nyers, mind a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint. A mostani közlés szerint a nyers adatok szerint 10,3 százalékkal csökkent a GDP április és június között, míg a kiigazított érték szerint 10,2 százalék volt a visszaesés a tavalyi második negyedévhez mérten. A statisztikai intézet a negyedéves összevetésre vonatkozó adatait is felülvizsgálta, így a román GDP a második negyedévben 11,9 százalékkal csökkent az év első három hónapjához mérten, miután augusztusban még 12,3 százalékos csökkenést közöltek. Az első fél évben a román GDP 4,5 százalékkal zsugorodott a tavalyi év azonos időszakához mérten, ami 0,2 százalékponttal kevesebb az augusztusban közölt 4,7 százaléknál. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerinti csökkenés változatlanul 3,9 százalék volt.

A kormány az idei évre vetítve 3,9 százalékos GDP-csökkenésre számít, az államháztartási hiány várhatóan eléri a bruttó hazai termék 8,6 százalékát.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 830
szavazógép
2020-10-14: Pénz, piac, vállalkozás - :

Mérséklődik az infláció, de drágább az élelmiszer

Az augusztusi 2,7 százalékról szeptemberben 2,5 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta Romániában. Az élelmiszerek 4,96 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 0,62 százalékkal, a szolgáltatások ára pedig 2,89 százalékkal nőtt - derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
2020-10-14: Pénz, piac, vállalkozás - :

Csökkent a kivitel

Az idei év első nyolc hónapjában 15,3 százalékkal, 38,739 milliárd euróra csökkent a román kivitel a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte az országos statisztikai intézet.