Sportvilág

2020. október 15., csütörtök, Sport

Forma–1. A jövőre az Alpine név alatt folytató Renault-val visszatérő Fernando Alonso kedden két év kihagyás után újra Forma–1-es autóba ülhetett. A spanyol filmforgatási nap keretein belül vezethette a francia alakulat idei konstrukcióját, az RS20-ast a Circuit de Catalunyán.

  • Fernando Alonso. Fotó: Twitter / Renault F1 Team
    Fernando Alonso. Fotó: Twitter / Renault F1 Team

A kétszeres világbajnok pozitívan nyilatkozott a tesztelés végén, de szerinte még időre van szüksége ahhoz, hogy visszarázódjon. „Nagyon jó volt a filmforgatási nap Barcelonában. Csak száz kilométert tehettem meg, de így is különleges volt, hogy újra F1-es gépet vezethettem és visszatérhettem a csapathoz. Nagyszerű érzés volt. Az autó jelenleg túlteljesít hozzám képest, hiszen még nem tudom kihozni belőle a maximumot. Nem egyszerű visszarázódni. Körről körre javultam, és próbáltam visszajelzéseket adni a mérnököknek. Emellett filmet is forgattunk, szóval kamerák és drónok követtek a pályán. Kemény volt. Úgy érzem, van potenciál a kocsiban, mint ahogyan azt a versenyhétvégéken is láthatjuk. Ugyanakkor még van lehetőség a fejlődésre, és ezt igyekszünk is kiaknázni minél hamarabb” – nyilatkozta Alonso.

Tenisz. Tizenharmadik Roland Garros-sikere – egyben 20. Grand Slam-tornagyőzelme – után a sportolóknak adható legrangosabb kitüntetéssel ismerték el hazájában, Spanyolországban a teniszező Rafael Nadalt. A 34 éves játékos kedden kapta meg a Gran Cruz de la Orden del Merito Deportivót, a spanyol Sport Érdemérem nagykeresztjét – írta az El Pais lap. Az újság idézte Maria Jesus Montero kormányszóvivőt is, aki szerint Nadal az egész nemzet büszkesége és minden idők egyik legjobb teniszezője.

Jégkorong. Többszöri halasztás után a koronavírus-járvány miatt kedden végleg törölték a jégkorong Bajnokok Ligája (CHL) 2020/21-es kiírását. A CHL eredetileg szeptember 3-án kezdődött volna, majd október 6-ára, végül november 17-ére csúsztatták a kezdést. Most azonban a végleges törlést jelentették be. A Bajnokok Ligájában 12 ország 32 csapata lett volna érintett. Azt már korábban bejelentették, hogy a második számú európai sorozatot, a Kontinentális Kupát – amelyben az FTC-Telekom indult volna – ebben a szezonban nem rendezi meg a nemzetközi szövetség.

Súlyemelés. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöksége leváltotta az ideiglenes elnököt, az amerikai Ursula Papandreát, és helyére a thaiföldi Intarat Yodbangtoeyt állította – jelentette tegnap az olimpiai sportágak ügyeiben járatos insidethegames.biz. Papandrea ez év januárjától látta el az IWF ideiglenes vezetőjének tisztét, miután a magyar Aján Tamás – a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette vizsgálatok alapján megfogalmazott súlyos korrupciós vádak nyomán – lemondott 2000 óta viselt elnöki pozíciójáról. A portál beszámolója szerint az elnökség online ülés keretében döntött – az érintett távollétében – Ursula Papandrea leváltásáról és Intarat Yodbangtoey kinevezéséről.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 838
szavazógép
2020-10-15: Sport - :

Több mint 130 kilométeres szökésből lett befutó Sagan (Kerékpározás)

Peter Sagan több mint 130 kilométeres szökésből nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny 10. szakaszát kedden. Joao Almeida megőrizte az első helyét összetettben, a magyar Valter Attila a 32. helyen ért célba.
2020-10-15: Sport - :

Az Újpest nehezen, a Csíkszereda fölényesen nyert (Jégkorong)

Szétlövés után az Újpest 4–3-ra legyőzte a vendég Gyergyói Hoki Klubot a jégkorong Erste Liga keddi játéknapján, több csapat azonban nem tudott pályára lépni a koronavírus-járvány miatt.