JégkorongAz Újpest nehezen, a Csíkszereda fölényesen nyert

2020. október 15., csütörtök, Sport

Szétlövés után az Újpest 4–3-ra legyőzte a vendég Gyergyói Hoki Klubot a jégkorong Erste Liga keddi játéknapján, több csapat azonban nem tudott pályára lépni a koronavírus-járvány miatt.

  • Fotó: ersteliga.hu
    Fotó: ersteliga.hu

Noha az Újpest az első harmad után már két góllal vezetett, a Gyergyó a harmadik harmad elején fordított. A hazaiak három másodperccel a vége előtt Riley Stadel révén egyenlítettek, és hosszabbításra mentették az összecsapást. A ráadásban emberelőnybe került az erdélyi együttes, a lehetőség azonban kimaradt. A rávezetésekből az Újpest jött ki jobban, és így két ponttal gazdagodott, első győzelmét aratva a szezonban. Az első kilenc percben négy gólt szerző társbajnok Csíkszereda Sportklub 10–4-re győzött a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában. Becze Tihamér négyszer volt eredményes.

Az Erste Liga keddi eseményeihez tartozik, hogy az FTC-Telekomnál ismét felütötte a fejét a koronavírus, a csapat hét tagja tüneteket észlelt magán, emiatt pedig elővigyázatosságból azonnal házi karanténba kerültek. Az érintettekhez azóta többen csatlakoztak, ezért a szakosztály kérvényezte a pénteki DEAC elleni hazai, valamint a DAB otthonában esedékes vasárnapi találkozójának elhalasztását. A versenybíróság a kérelemnek helyt adott.

Eredmények: UTE–Gyergyói HK 4–3 (2–0, 0–2, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövés után, Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszereda Sportklub 4–10 (0–4, 2–1, 2–5). A rangsor: 1. Brassói Korona Wolves 12 pont, 2. Csíkszereda Sportklub 10 p., 3. DEAC 10 p., 4. MAC HKB Újbuda 9 p., 5. FTC-Telekom 6 p., 6. Gyergyói HK 6 p., 7. Opten Vasas HC 3 p., 8. UTE 2 p., 9. Dunaújvárosi Acélbikák 2 p., 10. Fehérvári Titánok 0 p.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 838
szavazógép
2020-10-15: Sport - :

Sportvilág

Forma–1. A jövőre az Alpine név alatt folytató Renault-val visszatérő Fernando Alonso kedden két év kihagyás után újra Forma–1-es autóba ülhetett. A spanyol filmforgatási nap keretein belül vezethette a francia alakulat idei konstrukcióját, az RS20-ast a Circuit de Catalunyán.
2020-10-15: Történelmünk - :

A Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményének menekítése

Az 1944. augusztus 23-i román átállás nyomán a frontvonal hirtelen nagyon közel került Székelyföldhöz. A szovjet hadsereg és nyomában a román katonaság már csak pár kilométerre volt Sepsiszentgyörgytől. A Székely Nemzeti Múzeumba is megérkezett a kitelepítési parancs, hogy az intézmény gyűjteményét Keszthelyre kell szállítani. A múzeum gyűjteményének menekítése és tragikus pusztulása sok vitát váltott ki. Mai Történelmünk rovatunkban a húsz évvel ezelőtt elhunyt dr. Székely Zoltán akkori gimnáziumi tanár, a Székely Nemzeti Múzeum későbbi régész-igazgatója emlékiratából közlünk részletet.