Új polgármester GelencénEmberbarát önkormányzat létrehozására törekednek

2020. október 15., csütörtök, Közélet

Kézdiszék legnagyobb községében Ilyés Botond, az RMDSZ polgármesterjelöltje fölényes, 76 százalékos győzelmet aratott az EMSZ jelöltjével szemben. A megválasztott községvezető négy évig önkormányzati képviselőként, négy évig pedig alpolgármesterként tevékenykedett a hamarosan nyugdíjba vonuló Cseh József mellett. Ilyés Botond nős, felesége, Mária óvodapedagógus a helyi óvodában, négy gyermek édesapja. Mielőtt alpolgármester lett, a kézdivásárhelyi kórházban az ortopédiaosztályon dolgozott műtös asszisztensként. Tíz éve a helyi cserkészcsapat parancsnoka. Neki és fiatal csapatának az a fő célkitűzése, hogy 2030-ra Gelence Kézdiszék legélhetőbb községe legyen. A minap a megválasztott községgazda tervei felől érdeklődtünk.

  • Gelence madártávlatból. A szerző felvétele
    Gelence madártávlatból. A szerző felvétele

– Nagyon sokat tanultam, sok hasznos tapasztalatot szereztem Cseh József mellett – mondotta bevezetőként Ilyés Botond –, de vannak olyan dolgok, amin meglátásom szerint változtatni kell és változtatni is fogok. Egy emberbarát önkormányzatot szeretnék létrehozni, teret adunk fiataljainknak, ezért szükségesnek látjuk egy ifjúsági sportkomplexum létrehozását, ahol fiataljaink hasznosan tölthetik el a szabad idejüket. Az iskola udvarán épülne fel. A választópolgárok részéről azt a feladatot kaptuk, hogy egy kicsit átszervezzük a községháza tevékenységét, emberbaráttá tegyük, korszerűsítsük és felgyorsítsuk az ügyfélfogadást. Közelebbi terveink között azoknak a projekteknek a befejezése szerepel, amik már folyamatban vannak, ilyen például a művelődési otthon felújítása, a községi utak korszerűsítése, a csatornázás befejezése. Egy olyan mandátum elé nézek, amiben elkezdett feladatok vannak, tennivaló akad bőven, a négy évet minél több munkával szeretném eltölteni. A választási sikert annak tulajdonítom, hogy egy fiatal, a közösségért tenni akaró csapattal indultunk a helyhatósági választásokon. Ilyen nagy részvétel, mint most, még nem volt a harmincegy év alatt Gelencén, 2336 választópolgár jelent meg az urnák előtt a 4200-ból, ami azt jelenti, hogy több mint hatvan százalékuk ment el szavazni. Jómagam 1563 érvényes szavazatot kaptam, az EMSZ jelöltje pedig 525-öt. Nemcsak megbizatást kaptunk a lakosság részéről, hanem feladatot is, az emberek elvárással vannak irántunk. Az RMDSZ-nek sikerült többséget, 11 mandátumot szerezni a 15 tagú helyi tanácsban, három EMSZ-essel és egy romapárti képviselővel egészül ki a testület. Az RMDSZ tanácsosi listája 1556 voksot kapott. Fiatal csapatommal mi nem tisztségre, hanem munkára vállalkoztunk. A fiatalok számára a régi tanácstermet szeretnénk átalakítani ifjúsági klubbá, ahol a tizenévesek minőségi időt tölthetnének el együtt. Gelencén elég sok működő közösség létezik, gondolok itt a két tánccsoportra, a férfi dalárdára, a nyugdíjasklubra stb., ezeket támogatni fogjuk. Egy másik célom az, hogy a focicsapatban helyi játékosok rúgják a labdát és ne idegenből hozott játékosok. Feltett szándékom, hogy polgármesterként is továbbvigyem a cserkészcsapatot.

– A kampány ideje alatt ajtóról ajtóra járt a csapatával. Az emberek miket javasoltak?
– Általában az volt a vélemény, hogy szükség van a hivatal átszervezésére, hogy egy igazolás kiváltása ne jelentsen napokat, lehessen azt akár interneten keresztül is intézni. A csatornázás megoldása szintén felmerült, hiszen egy 5200 lakosú községről van szó. Bízunk benne, hogy pályázati pénzből ezt is sikerül rendezni. Az úthálózat korszerűsítése volt egy másik téma, amit elpanaszoltak. 3,8 km út korszerűsítése a központi részen el fog készülni. A hegyekről lezúduló nagyobb vízmennyiség elvezetése szintén egy fontos feladatunk lesz, hiszen amíg nincs ez megoldva, tönkremegy az útburkolat.

– Milyen munkálatok vannak folyamatban?
– A legjelentősebb beruházás a művelődési otthon külső-belső felújítása, ami jó ütemben halad, a kivitelezőcég tartja a határidőket. Nagy szükségünk van a művelődési otthonra, érezzük annak hiányát, de amint elkészül, a község dísze lesz. Idén készült el a Jancsó Benedek-iskola tetőszerkezetének felújítása cserépcserével együtt. A haralyi ravatalozóháznál a kivitelezőcég az utolsó simításokat végzi, remélhetően november elsejére átadják. A községháza udvarának átrendezése és a parkosítás is folyamatban van, a látványterv is elkészült.

– Közeledik november 5., a faluközpont búcsúnapja...
– Így igaz, készülünk erre az eseményre, bízunk benne, hogy az előírások betartásával nem lesz akadálya megtartani.

– Ki lesz az alpolgármester?
– Nyílt titkot árulok el, az RMDSZ-frakció Fejér Imre kézműves sajtkészítőt fogja javasolni alpolgármesternek, aki meglátásom szerint nagyon fogja segíteni a munkámat.

– Milyen lesz az együttműködése az EMSZ önkormányzati képviselőivel?
– Úgy gondolom, hogy nem lesz háborúskodás, s a csapatomat arra biztattam, hogy nyújtsunk baráti kezet feléjük és a romapárt jelöltje felé is, hiszen az együttműködés jó kellene legyen, közös a célunk, a közösség érdekében kell dolgoznunk. Nem akarunk többségként önkényes döntéseket hozni, mindent meg szeretnénk beszélni a többi tanácstaggal is. Számunkra véget ért a kampány, a politikai ellenfél nem ellenség.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 1036
szavazógép
2020-10-15: Máról holnapra - Farkas Réka:

Választások után, választások előtt

Alig szusszantak fel a pártok az önkormányzati választások után, éppen csak megünnepelték sikereiket, és máris újabb, ezúttal országos megmérettetésre, a parlamenti választásokra kell készülniük. És mivel igazán nagy hatalmat ezzel lehet nyerni, neki is lendültek.
2020-10-15: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Meghosszabbítható a parkolóbérlet

További öt évre meghosszabbíthatók az épp lejárt, ötéves parkolóbérletek Sepsiszentgyörgyön – tudatja a városháza, amely az online ügyintézést ajánlja ügyfeleinek figyelmébe.