Labdarúgás, Nemzetek LigájaPontot szereztek Oroszországban

2020. október 16., péntek, Sport

Nem érett góllá az orosz fölény, így a magyar válogatott értékes pontot szerzett a Nemzetek Ligája 3. csoportjának negyedik fordulójában Moszkvában. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a döntetlennel maradt a kvartett második helyén egy ponttal lemaradva a két éve vb-negyeddöntős oroszoktól, illetve négy ponttal a törökök és öttel a szerbek előtt.

  • Fotó: MTI
    Fotó: MTI

Mindkét csapat kényelmes tempóban kezdte a mérkőzést. Az oroszok támadóbb szellemben próbáltak játszani, viszont a magyar védelem rendkívül stabil volt. A vendégek is vezettek néhány akciót, elsősorban a bal oldalon Holender Filip révén, ám ezek egyikéből sem sikerült helyzetig jutni, csak néhány távoli, egyben veszélytelen lövés jött össze. A játékrész derekától a hazaiak kis mezőnyfölényt harcoltak ki, de a három magyar belső védő rendre jó ütemben lépett közbe. Teljesítményükről mindent elárul, hogy a szünetig egyetlen kapura lövése volt a csoportot veretlenül vezető riválisnak, de akkor sem akadt dolga Dibusz Dénes kapusnak.

A folytatásban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak az oroszok, aminek következtében először az 54. percben kellett nagyot védenie a magyar hálóőrnek egy megpattanó lövésnél, nem sokkal később pedig a keresztléc segítette ki. Ebben a periódusban a magyar csapatnak nem maradt ereje támadásépítésre, viszont amikor kiszabadult a szorításból, akkor Loic Nego próbálkozhatott közeli kapáslövéssel, de kísérletét meggátolták. A hajrában ismét fokozódott a házigazdák nyomása, azonban a magyarok kihúzták kapott gól nélkül a találkozót, s egy ponttal távoztak az orosz fővárosból, amire legutóbb 1991-ben volt példa.

A magyar válogatott legközelebb november 12-én Izland csapatát fogadja Európa-bajnoki pótselejtezőn a Puskás Arénában, majd a szerb és a török nemzeti együttest látja vendégül három, illetve hat nappal később a Nemzetek Ligája utolsó két fordulójában.

További eredmények:
* A-liga, 1. csoport: Lengyelország–Bosznia-Hercegovina 3–0, Olaszország–Hollandia 1–1; 2. csoport: Anglia–Dánia 0–1, Izland–Belgium 1–2; 3. csoport: Horvátország–Franciaország 1–2, Portugália–Svédország 3–0; 4. csoport: Ukrajna–Spanyolország 1–0, Németország–Svájc 3–3
* B-liga, 1. csoport: Norvégia–Észak-Írország 1–0, Románia–Ausztria 0–1 (gólszerző: Schopf 76.); 2. csoport: Skócia–Csehország 1–0, Szlovákia–Izrael 2–3; 3. csoport: Törökország–Szerbia 2–2; 4. csoport: Finnország–Írország 1–0, Bulgária–Wales 0–1
* C-liga, 1. csoport: Azerbajdzsán–Ciprus 0–0, Montenegró–Luxemburg 1–2; 2. csoport: Észak-Macedónia–Grúzia 1–1, Észtország–Örményország 1–1; Moldova–Szlovénia 0–4, Görögország–Koszovó 0–0; 4. csoport: Litvánia–Albánia 0–0, Fehéroroszország–Kazahsztán 2–0
* D-liga, 1. csoport: Lettország–Málta 0–1, Feröer-szigetek–Andorra 2–0; 2. csoport: Liechtenstein–San Marino 0–0

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 830
szavazógép
2020-10-16: Sport - :

Bajnoki futam Sepsiszentgyörgyön (Motokrossz)

Két év kihagyás után újra motokrosszversenynek ad otthont Sepsiszentgyörgy, szombaton és vasárnap itt tartják a 2020-as román bajnokság negyedik futamát. A megmérettetésen két háromszéki versenyző is lesz, a viadalt pedig a jelenlegi járványügyi helyzetben nézők nélkül tartják.
2020-10-16: Életutak - Csinta Samu:

Gyökerekkel a nagyvilágban - Beszélgetés Szilágyi Enikő színművésszel (Nemzet nemzetiség)

Az egyik legünnepeltebb és lefoglalkoztatottabb romániai magyar színésznő volt, akit egy, a nevében megírt, Elena Ceaușescunak címzett „ódával” kényszerítettek az országból való elmenekülésre. A francia sanzon ihletett előadója mostanában rendhagyó Trianon-műsorral igyekszik ébren tartani mindazt, amit megítélése szerint soha nem szabad elfeledni –, ha a járványhelyzet lehetővé teszi, október 28-án Sepsiszentgyörgyön.