Már megszokottá vált, hogy késő délutánonként és esténként fiatalok veszik birtokukba a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok lépcsőit valamint a létesítmény környékét.
Azon kívül, hogy másnapra üres üvegekkel és szeméttel van teli a hely, a rongálás is rendszeres, szemeteskukákat rúgnak le, a lépcsők feljáratánál a kétnyelvű figyelmeztető és tiltótáblát tartó láncot elszakítják, az egyik mellékbejárat lépcsőzetének a csempéit is összetörték. Szeszesital-fogyasztáson túl házilag gyártott bódító szer fogyasztására is utaltak nyomok. A sportcsarnok környéke a kutyasétáltatóknak is egyik kedvenc helye, felszedetlen „kutyagumi” éktelenkedik lépten-nyomon.
Kocsis Zoltán testnevelő tanár, a városháza sportirodájának vezetője megkeresésünkre azt mondta: azzal nem lenne semmi gond, ha a fiatalok azért gyűlnének össze, hogy beszélgessenek, találkozzanak, a rongálás azonban kezd egyre gyakoribbá válni. Többször is figyelmeztették őket, hogy ne rongáljanak, de nem volt semmi eredménye, a sportcsarnokban szolgálatot teljesítő munkatársát pedig megfenyegették. Ha a helyi rendőrök szállnak ki a sportcsarnokhoz, azt mondják, hogy „megjöttek a fényképészek”, nem tartanak tőlük, mivel eddig senkit nem büntettek meg. Többször kérték a rendőrség segítségét, de ennek nem volt semmi eredménye.
Kocsis Zoltán meglátása szerint ezt térfigyelő kamerák felszerelésével is meg lehetne állítani, jó példa erre a műjégpálya, ahol kamerák vannak, és nem történik rongálás, szemetelés.
A furcsa az, hogy kilenc év körüli gyermekek is tagjai a csapatnak, akiknek a szülei nem is sejtik, hogy csemetéjük nem sportolni jár esténként a csarnokhoz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.