Nem a háromszéki csapatok szája íze szerint alakult a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulója. Mindkét gárda hazai pályán játszott, ennek ellenére mindössze egy pontot szereztek. A Sepsi OSK II. gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó Barcarozsnyói Olimpic ellen, a Kézdivásárhelyi SE pedig 3–2 arányban kikapott a Brassói SR együttesétől.
Döntetlen a sereghajtó ellen
Támadószellemben lépett pályára a sepsiszentgyörgyi csapat, amely már a 8. percben vezetést szerezhetett volna, azonban Veress Zsombor lövését a vendégek kapusa bravúrral hárította. A házigazdák mezőnyfölényben játszottak, viszont a 20. percben a Barcarozsnyó előtt adódott hatalmas lehetőség, egy bal oldali beadást Ionel Dinu közvetlen közelről kapu fölé lőtt.
A második félidőben is a házigazdák akarata érvényesült, a 47. percben közel álltak a vezető találat megszerzéséhez. Kocsis Norbert jobb oldali beívelése után a középen érkező Sánta Tamás fejjel csúsztatott kapura, a labda pedig a kapufáról pattant vissza. Nem sokkal később Máthis Mátyás hibázott a befejezésnél, majd Kovács Lóránt szögleténél Berde István kapu fölé továbbított. A házigazdák többet birtokolták a labdát, mezőnyfölényük mégsem érett góllá, ugyanis a 71. percben Veress próbálkozásánál a keresztléc mentette meg a vendégeket a góltól.
A Sepsi OSK szatellitcsapata beszorította ellenfelét, így az Olimpic kénytelen volt a védekezésre koncentrálni. Az utolsó negyedórában Mihai Petrescu védte Kocsis fejesét, majd a ráadásban Kovács előtt adódott nagy lehetőség, viszont lemaradt a beadásról, így a sepsiszentgyörgyi csapat négy vereség után szerzett ismét pontot.
3. Liga, 5. csoport, 6. forduló: Sepsi OSK II.–Barcarozsnyói Olimpic 0–0.
Sepsiszentgyörgy. Vezette: Adrian Frățilă (Vadu Pașii). Sepsi OSK II.: Căpățână – Păun, Berde, Deák, Dumitrescu, Sánta T., Veres (Máthis, 25., Toma, 88.), Kocsis (Ilyés, 82.), Markovic (Sánta L., 82.), Kovács, Veress. Edző: Kulcsár László. Barcarozsnyó: Petrescu – Suciu, Poverlovici (Potecu, 81.), Căpățînă, Marin, Vîrlan, Drugă, Mihai (Dobre, 81.), Coman (Moisin, 52.), Dinu (Strătilă, 67.), Staicu (Botea, 67.). Edző: Ciprian-Constantin Mustață. Sárga lap: Kovács (42.), Kocsis (64.), Deák (90.), illetve Mihai (36.), Căpățînă (44.), Strătilă (72.).

Fotó: Facebook / Sepsi OSK
Második vereség az idényben
A kézdivásárhelyi csapat bizonytalanul kezdte a mérkőzést, ezt kihasználva ellenfele az első negyedórában vezetéshez jutott. Gajdó Tamás szabálytalansága után Horia Popa a 13. percben könnyedén gólra váltotta a megítélt büntetőrúgást (0–1). A házigazdák nem sokkal később egyenlíthettek volna, viszont Becze Tamás senkitől sem zavartatva a kapusba lőtte a labdát, majd később sem tudott túljárni Bogdan Căucă eszén. A folytatásban is Brassó volt veszélyesebb, Sebastian Iordache lövését Răzvan Damian az utolsó pillanatban mentette szögletre, azonban a 28. percben újabb tizenegyeshez jutottak a vendégek, ezúttal Pakucs Tamás szabálytalankodott a büntetőterületen belül. A második büntetőt is Horia Popa értékesítette, aki néhány perccel később akár mesterhármast is szerezhetett volna, viszont a labda a kapufáról pattant vissza.
Szünet után is a Ioan Naghi irányította csapat kezdett jobban, a 49. percben Cenk Firat a kézdivásárhelyi kapus mellett a hálóba gurított (0–3). Ezt követően kezdett magára találni a felső-háromszéki együttes, de Emilian Popa a kapussal szemben rossz megoldást választott, Tankó Zsolt lövését pedig Căucă bravúrral védte. A 66. percben egy Kanyó Szilárd elleni szabálytalanság után a Kézdivásárhelyi SE is tizenegyest rúghatott, amelyet Tankó magabiztosan vágott a kapuba (1–3). Az egyenlítésre hajtó házigazdák Kanyó és Pakucs révén tovább faraghattak volna hátrányukból, viszont a brassói hálóőr elemében volt. Végül a ráadásban ismét Tankó volt eredményes, a hátvéd 18 méterről helyezett a jobb alsóba (2–3), azonban a pontszerzésre már nem maradt idő.
3. Liga, 5. csoport, 6. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Brassói SR 2–3 (0–2).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Ciprian Aelenei (Jászvásár). KSE: Bunduc – Pakucs, Damian, Tankó, Gajdó T. (Zsombori, 80.), Gazda, Gáll (Vasiloiu, 69.), Mojzi, Gajdó G. (Kanyó, 54.), Becze (Solovăstru, 54.), Bandi (E. Popa, 54.). Edző: Purguly Árpád. Brassói SR: Căucă – Boricean (E. Rența, 62.), Moraru, Șerban (Răducan, 62.), Mitu, Burlacu (Mîndru, 78.), H. Popa, D. Rența (Fekete, 62.), Iordache, Răchișan, Firat (Mircescu, 85.). Edző: Ioan Naghi. Gólszerzők: Tankó (66. – büntetőből, 90+2.), illetve Popa (13. – tizenegyesből, 28. – tizenegyesből), Firat (49.). Sárga lap: Pakucs (44.), Mojzi (74.), illetve Burlacu (29.), Firat (44.), H. Popa (81.), Căucă (88.).
A 6. forduló további eredményei: Astra Giurgiu II.–Brassói Kids Tâmpa 1–2 (gólszerzők: Brăilă 41. – tizenegyesből, illetve Kerekes 13., 30.), Brassói Corona–Székelyudvarhelyi FC 1–0 (gsz.: Drăgoi 76.), Blejoi–Plopeni 3–2 (gsz.: Lambru 17., Iancu 34., 59., illetve Huza 38., Butufei 41.).
A rangsor:
1. Corona 5 1 0 15–4 16
2. Brassói SR 4 1 1 14–8 13
3. Blejoi 4 1 1 12–10 13
4. KSE 3 1 2 10–9 10
5. SZFC 2 1 3 9–6 7
6. Astra II. 2 1 3 12–10 7
7. Plopeni 2 0 4 8–13 6
8. Kids Tâmpa 2 0 4 5–16 6
9. Sepsi OSK 1 1 4 5–10 4
10. Olimpic 0 3 3 3–7 3
A 7. forduló programja: * október 23.: Székelyudvarhelyi FC–Sepsi OSK II. (15 óra), Brassói Kids Tâmpa–Kézdivásárhelyi SE (15 óra) * október 24.: Brassói SR–Blejoi (14 óra), Barcarozsnyói Olimpic–Astra Giurgiu II. (15 óra), Plopeni–Brassói Corona (15 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.