Az amerikai elnökválasztási küzdelmet tovább élezte a váratlan esemény: elhunyt Ruth Bader Ginsburg bíró, a demokrata holdudvar egyik pillére. Az amerikai közvélemény-formáló média és politika – illetve a politikába befektető magánszféra –, valamint a demokrata értékeket kikényszerítő Legfelsőbb Bíróság döntései évtizedek óta kéz a kézben haladnak. Most azonban, amikor több évtizede elhajított bumerángjuk visszatérőben, és a republikánus elnök az ő módszereiket használja ellenük, beindult a demokrata panaszmalom: Trump a saját jelöltjét ülteti ismét az elhunyt helyébe. Megteheti, hiszen döntése elnöki jogkör, és a szenátus, amely áldását adhatja rá – ellentétben a képviselőházzal –, republikánus többségű. Korábbi választási ígéretét betartva Trump már két konzervatív jelöltet is javasolt a bírói székbe. Az alkalom a kezére játszik, hogy egy harmadikat jelöljön.
Az Egyesült Államok politikai berendezkedése a hatalommegosztás elvére épül, amelyet az alapító atyák által tanulmányozott Montesquieu fogalmazott meg. Eszerint a törvényhozó (Kongresszus), a végrehajtó (Elnök) és a bírói (Bíróságok) hatalom egymástól független pólusai az állam hatalmának. A bírói hatalom legfelsőbb intézménye a kilenctagú Legfelsőbb Bíróság (Supreme Court), de a szövetségi kormányzat részeként működik még a 94 Kerületi Bíróság vagy Törvényszék (District Courts) és a 13 Ítélőtábla (Courts of Appeals), amelyek szintén alakítják a birodalom mindennapjait – és főleg annak jövőjét. Az Alkotmány nem rendelkezik a legfelsőbb bírák számáról, a mostani helyzet egy több mint 150 éves hagyományt követ. Korábban volt már öt-, hét-, nyolc- és tíztagú is a bíróság.
1921-től kezdődően 19 elnök 58 legfelsőbb bírót iktatott be hivatalába. Az elmúlt ötven évben egyre kiélezettebb harc folyik a kinevezések körül, amit a Demokrata Párt köré szerveződő politikai akarat növekvő befolyása váltott ki. Az 1960-as évek kommunista diákvezérének, Rudi Dutschkének Der lange Marsch durch die Institutionen jelszava a New Yorkban megtelepedő Frankfurti Iskola szellemének hátszelével bevette magát az amerikai felsőoktatásba, ahol az emberi természettel ellentétes tanokkal fertőzik a fiatalságot. Az amerikai nép – ellentétben a nyugat-európaiakkal – még mindig nem hajlandó magáévá tenni a marxista tanokat, az általános választások kimenetelét nem a balliberális oldal ellenőrzi. Ezért itt más stratégiára volt szükség: a bírói hatalom megszerzésére törtek. Mivel a legfelsőbb bírák halálukig viselhetik hivatalukat, ez hatékony megoldás volt. A szélső bal és a liberális ideológia semmibe veszi a hatalmi ágak függetlenségének elvét, az általuk megszerzett szövetségi bíróságokon már évtizedek óta rendre nekik megfelelő döntések születnek, amelyek az angol jogrendszer sajátossága miatt törvényerejűek. Az Alkotmány „sajátos”, „forradalmi” értelmezése mindezt le tudja vezetni az alapdokumentumból és annak kiegészítéseiből. Az alkotmány egy olyan „sajt”, amelyet a demokrata róka kiénekelhet a konzervatív Amerika-holló csőréből.
Most különösen éles a harc a Legfelsőbb Bíróság székeiért, hiszen az arány a republikánus oldal javára billent. A demokraták harcmodora hisztérikus, sőt – a szobordöntögetés után –, inkább terrorisztikus. A #c dans l’air szeptember 22-i adásában (Cour suprême: L’arme fatale de Trump) arról panaszkodtak, hogy a republikánusok harminc évre is bebetonozzák magukat, ha sikerül Trump terve. Na és? Ők kezdték. Nézzünk utána, hogy Nixon elnökből – Charles de Gaulle tábornok nagy tisztelőjéből – mekkora ördögöt varázsolt annak idején a mindenható demokrata média. Ha ez sem elég érvnek, akkor idézzük fel a két éve Trump által jelölt Brett Kavanaugh bíró kálváriáját. Élete minden mozzanatáról el kellett számolnia: csalt-e az óvodai társasjátékban, szakított-e szerelmével nemtelen módon 15 éves korában? Az FBI hat alkalommal nyomozott utána pályafutásának 26 éve alatt. A demokraták magánnyomozókat és szakosodott konzultánsokat vetettek be az általuk nem támogatott legfelsőbb bíró ellen. Sok száz oldalas anyagok születtek, sokmilliós költséggel. Az FBI semmit sem talált Brett Kavanaugh múltjában, ami alkalmatlanná tette volna feladatának betöltésére. A kongresszusi szavazás előtt a jogi bizottság demokrata oldala azonban egy újabb tanúval állt elő. Dr. Christine Blasey Ford, a Palo Alto University tanára azt állította, hogy 36 évvel korábban egy házibulin Kavanaugh megerőszakolta őt. A részletekről persze nem tudott számot adni: nem tudta megnevezni se az évet, se a napot, se a helyet, ahol a támadás érte, s az általa megnevezett tanúk se erősítették meg vádjait. A jelölt védekezését ennek ellenére a média szőnyegbombázás alá vette. A döntő szó végül a republikánus többségű szenátusé volt, és Kavanaugh legfelsőbb bíró lett.
Az elhunyt Ginsburg bíró minden ítéletében az „elesettek”, a „hátrányos” sorsúak védelmére kelt. Bár védte a női nemet, az anyaméhben már érző és életképes magzat nem tartozott védencei közé. A balliberális panteon egy új szenttel bővült: Judge Ginsburg elfoglalta helyét John Lennon mellett, akinek gyászszertartása idején Lennon Imagine című dala is fölcsendült.
Trump szeptember 26-án Amy Coney Barrett hétgyermekes családanyát, gyakorló katolikust jelölte bírónak, aki öt másik katolikus bíró mellett foglal helyet. Ruth Ginsburg haláláig a másik négy bíró megbízhatóan liberálisan ítélkezett. A katolikusok között Samuel Alito és Sonia Sotomayor stabilan liberális, míg a főbíró John Roberts, illetve Neil Gorsuch – pedigréjük ellenére – többször szavaz a liberális oldallal. Clarence Thomas az egyetlen afrikai származású és megbízhatóan konzervatív bíró.
Kitalálják, ugye, hogy miért sietős a kinevezés? Ha november 3-án Trump győz, a demokraták és a szélső baloldal, mint azt már bejelentették, nem ismeri el a vereségüket, és hosszas jogi folyamatba kezdenek, hogy megakadályozzák a második elnöki ciklus elkezdését. Ez nem újdonság: 2016-ban a választás másnapján felelős törvényhozók jelentették ki, hogy az új elnököt megbuktatják a beiktatása előtt. Hillary Clinton is rég megbánta, hogy elismerte ellenfele győzelmét. Trump hisz a második győzelmében is, de tudja, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak kell majd azt megerősítenie. Erre is volt példa: 2000-ben, W. Bush, illetve Al Gore elnöki küzdelme során a floridai szavazatok újraszámlálását a Legfelsőbb Bíróság akadályozta meg. Ha Trump veszít, még nagyobb szükség lesz egy konzervatív hajlamú Legfelsőbb Bíróságra.
Hol vannak azok az idők, amikor a gazdasági szereplők, illetve a jogászi társadalom a saját dolgukkal voltak elfoglalva, és az országútjukról nem merészkedtek az autósztrádára, ahol a szavazó többség rátermett politikusai fogták a kormányt? De Gaulle tábornok mondta a hatvanas években: Franciaországban a szavazó nép a Legfelsőbb Bíróság.
S. Király Béla
