Kulcsár-Terza József: A nemzeti ügyekért készül a parlamentbe

2020. október 22., csütörtök, Közélet

Amennyiben bejut a központi törvényhozásba, az elmúlt négy évben elkezdett munkát szeretné folytatni, a nemzeti ügyek képviseletét, legyen szó anyanyelv- és szimbólumhasználatról, Székelyföld autonómiájáról vagy a magyar történelmi egyházakról – jelentette be tegnap Kulcsár-Terza József. Az RMDSZ parlamenti képviselője, a Magyar Polgári Párt politikusa a polgári alakulaton belüli helyzetről, a Erdélyi Magyar Néppárttal való fúzióról, valamint a parlamenti választások kapcsán az RMDSZ-szel kötött megállapodásról is szólt. Bejelentette továbbá, hogy elhatárolódik az év elején létrehozott Magyar Polgári Mozgalomtól, melynek egyik alapítója.

A honatya köszönetet mondott mindenkinek, aki újbóli indulását támogatta, és abbeli meggyőződésének is hangot adott, hogy ha elnyeri a képviselői helyet, az RMDSZ-frakción belül ismét megtalálják majd a közös nevezőt az erdélyi magyarság, a székelység érdekeinek hatékony képviselete érdekében. Annak kapcsán, hogy Maros megyében száll versenybe a képviselőházi mandátumért Kulcsár-Terza rámutatott: az általa felvállalt ügyek eddig sem kizárólag egy megyére vagy térségre korlátozódtak, és ez a továbbiakban is így marad. A háromszéki emberek gondjait ugyanakkor nem szándékszik szem elől téveszteni, és lehetőségeihez mérten tenni kíván ezek rendezése érdekében. A képviselő a Magyar Polgári Párt múlt heti választmányi üléséről is szólt, ahol a résztvevők megerősítették az EMNP-vel való egyesülés igényét, Erdélyi Magyar Szövetség néven. Noha az elmúlt időszakban több nézeteltérés, konfliktus is felütötte a fejét a polgári alakulaton belül, a választmányi ülésen sikerült felülemelkedni ezeken a vitákon, kiegyensúlyozott tanácskozás és döntéshozatal zajlott. A résztvevők a helyhatósági választások eredményeit is elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy az EMNP-vel való szövetségre továbbra is szükség van, illetve a parlamenti választásokon összefogásra kell törekedni az RMDSZ-szel. A helyhatósági választások kapcsán kielemezték azt is, hogy milyen irányban tudnak építkezni, és abban is megegyeztek, hogy ennek egyik feltétele, hogy megtörténjen a fúzió.

Kulcsár-Terza úgy véli, bebizonyosodott, hogy szükség van egy egységes nemzeti oldalra, fel kell hagyni az eddigi civakodással.

A honatya továbbá közölte, hogy elhatárolódik a Magyar Polgári Mozgalomtól, melynek egyik alapítója volt. Nem tudja elfogadni, hogy politikai célokra szándékoztak felhasználni egyesek a mozgalmat. A képviselő felidézte, hogy az év elején az MPP-n belül kirobbant konfliktus miatt többedmagával (javarészt a Mezei János elnökkel összetűzésbe kerülők) úgy vélték, hogy az alakulat nem tudja a továbbiakban érdemben képviselni a nemzeti ügyeket, ezért döntöttek a mozgalom létrehozása mellett. Az elképzelés az volt, hogy civil vonalon folytatják küzdelmüket, időközben viszont egyesek a politikai törekvéseik érdekében akarták felhasználni a mozgalmat, ezt pedig ő nem fogadhatja el, ezért döntött az elhatárolódás mellett. Újságírói kérdésre válaszolva Kulcsár-Terza tagadta, hogy a parlamenti jelöltségének egyebek mellett ez az elhatárolódás lett volna az ára. Meglátása szerint az, hogy befutó helyet kapott az RMDSZ listáján, az elmúlt négy évben felmutatott tevékenységének tudható be.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1209
szavazógép
2020-10-22: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Választásokat minél hamarabb

Amitől féltünk, abban immár benne vagyunk: már van kórház, ahol nem férnek a koronavírusos betegek, és az orvosoknak kell dönteniük arról, ki kapja meg a rendelkezésre álló legnagyobb műszaki segítséget a betegség leküzdéséhez.
2020-10-22: Kármentő - László Zsuzsa:

Kati néni, a jósnő

Mostanában gyakran eszembe jut, nem is értem, miért. Kati néni a barátnőm ismerőse, jósnő. Évek óta jár hozzá, megkedvelte. A barátnőm más városban él, ritkán találkozunk, de olyankor hajnalig beszélgetünk. Egy ilyen alkalommal mesél Kati néniről.