A Brassói Kids Tâmpa vendégeként hozta a kötelezőt a Kézdivásárhelyi SE, amely pénteken 2–0 arányban győzött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. A Sepsi OSK II. Székelyudvarhelyi FC elleni mérkőzését november 3-ra halasztották, ugyanis a legutóbbi szűrés során a Hargita megyei csapatból 13 játékos pozitív koronavírustesztet produkált. A pontvadászat legutóbbi körében összesen 13 találkozót halasztottak el a járvány miatt.
A felső-háromszéki csapat győzelmi szándékkal lépett pályára Brassóban, és ha az első félidőben nem is, a másodikban eldöntötte a három pont sorsát. A kézdivásárhelyi együttes az első pillanattól kezdve irányította a nehéz pályán lejátszott mérkőzést, a házigazdák erejéből csupán néhány ellentámadásra futotta. A 6. percben Becze Tamás juttathatta volna előnyhöz csapatát, azonban a kapussal szemben hatalmas lehetőséget puskázott el, majd a folytatásban is csak helyzetekig jutottak a vendégek, az első játékrészben nem sikerült megtörni a gólcsendet.
Szünet után feljavult a Kézdivásárhelyi SE játéka, a 48. percben Mojzi Botond jobb oldali beadását Becze fejelte a hálóba (0–1). Nem kellett sokat várni a második találatra, a csereként pályára lépő Emanuel Popa a 60. percben volt eredményes, Gajdó Gothárd indítását követően a kapussal szemben nem hibázott (0–2). A céhes városi labdarúgóknak az utolsó félórában is akadt még lehetősége, tovább növelhették volna előnyüket, azonban az eredmény már nem változott. A KSE idénybeli negyedik győzelmének örülhetett, és hét fordulót követően negyedik a rangsorban.
„Örülünk az újabb győzelemnek, nagyon jó második félidőt játszottunk, remélem újabb sikerek követik ezt. Szerencsére erős a kispadunk is, a cserejátékosok új lendületet hoztak a játékba, összességében elégedettek lehetünk” – nyilatkozta lapunknak Gazda József játékos-edző.
További eredmények: Brassói SR–Blejoi 2–2 (gólszerzők: H. Popa 14., Firat 60., illetve Lambru 4., Oprea 88.), Barcarozsnyói Olimpic–Astra Giurgiu II. 5–1 (gsz.: Pădureț 9. – öngól, Vîrlan 18., L. Căpățînă 47., Moisin 49., Dinu 76., illetve Avram 51.), Plopeni–Brassói Corona 1–1 (gsz.: Dumitrașcu 78., illetve M. Burlacu 17.).
A rangsor:
1. Corona 5 2 0 16–5 17
2. Brassói SR 4 2 1 16–10 14
3. Blejoi 4 2 1 14–12 14
4. KSE 4 1 2 12–9 13
5. SZFC 2 1 3 9–6 7
6. Astra II. 2 1 4 13–15 7
7. Plopeni 2 1 4 9–14 7
8. Olimpic 1 3 3 8–8 6
9. Kids Tâmpa 2 0 5 5–18 6
10. Sepsi OSK II. 1 1 4 5–10 4
A 8. forduló programja (október 31., 15 óra): Astra Giurgiu II.–Kézdivásárhelyi SE, Blejoi–Brassói Kids Tâmpa, Brassói Corona–Brassói SR, Sepsi OSK II.–Plopeni, Barcarozsnyói Olimpic–Székelyurvarhelyi FC. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.