Összességében kevés, arányaiban sok az új eset

2020. október 26., hétfő, Belföld

A szombat délelőtt – vasárnap délelőtti időszakban a hétvégi ritmusnak megfelelő, azaz nagyon kevés – mindössze 8709 – koronavírus-tesztet végeztek országszerte, azonban az eredmények több mint 30 százaléka pozitív lett: a stratégiai kommunikációs törzs mai jelentése szerint 2844 új esettel immár 212 492-re nőtt a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma.

Az említett időszakban Kovászna megyéből nem jelentettek új esetet, a 357 másodszori pozitív tesztesek közt sincs háromszéki – mindezeknek köszönhetően az elmúlt 14 napban jegyzett, ezer lakosra jutó koronavírusos esetek száma megyénkben visszaesett az egy nappal korábbi 2,09 százalékról 1,83 százalékra. Az elmúlt huszonnégy óra alatt újabb 79 áldozata lett a járványnak, Háromszékről nem jelentettek halottat. Kórházban 10 726 beteget ápolnak, a súlyos esetek száma továbbra is magas, a hivatalos jelentés szerint 823 pácienst az intenzív osztályon kezelnek.

Ma ülésezett az országos vészhelyzeti bizottság is, mely amellett, hogy frissítette a járványveszélyesnek minősülő országok listáját, a szabadtéri maszkviselés szabályát is módosította: a maszk levehető dohányzás, evés, ivás céljából, illetve sportoláskor, ha ez nem a gyalogos forgalom területén történik és lehetőség van legalább két méteres távolság tartására más személyektől. A járványveszélyesnek minősített országokból Romániába érkezőknek kötelezően karanténba kell vonulniuk, a frissített listán Andorra, Vatikán, a Cseh Köztársaság, Belgium, Francia Polinézia, Guam, Hollandia, Örményország, Luxemburg, Szlovénia, Franciaország, Gibraltár, Svájc, Liechtenstein, Montenegró, Argentína, Spanyolország, Szlovákia, Nagy-Britannia, Grúzia, Málta, Bahama-szigetek, Costa Rica, Horvátország, Írország, Lengyelország, Bahrein, Észak-Macedónia, Portugália, Puerto Rico található.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2020-10-26: Jegyzet - Kuti János:

A jelölések kritériumai (A múlt hét)

A múlt hét legfontosabb eseménye a pártok életében, hogy letették a jelöltlistákat és az aláírásokat tartalmazó íveket. Nem volt könnyű dolog, mert kevés a hal és sok a zavarosban halászni akaró, másképp szólva sok a jelentkező, de kevés a bejutó hely.
2020-10-26: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Megalakult Sepsiszentgyörgy új tanácsa

Többet fogunk tenni, mint amennyiről a kampányban beszéltünk, rengeteg tervünk van – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere hétfőn, az új tanács alakuló ülésén az eskütétel után, még egyszer megköszönve a bizalmat a választóknak. Antal Árpád András negyedik mandátumát kezdi egy olyan tanáccsal, amelynek 21 tagja közül 18 az RMDSZ zászlaja alatt jutott be, 2 az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) színeiben, egy pedig a kormányzó Nemzeti Liberális Párt képviselője. A testület egyharmada, 7 tanácstag első mandátumát kezdi.