Fertőzés a Zathureczky Berta idősek otthonábanTovábbra is számítanak segítségre

2020. október 29., csütörtök, Közélet

Már kedd estére kaptak segítséget egy óvodától, a helyi önkormányzat, a polgármester személyes közbenjárással intézkedett, hogy egy asszisztenst átmenetileg áthelyezzenek a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Idősek Otthonába, ahol az alkalmazottak többsége koronavírus-fertőzés miatt otthoni elkülönítésben van. Klárik Mária intézményigazgató szerint továbbra is szükségük van segítségre, a most rendelkezésre álló személyzettel nehezen tudnak helyt állni, de ígéretük van a helyi Diakónia Keresztyén Alapítvány otthoni gondozói szolgálatától és a Kovászna Megyei Vöröskereszttől, hogy segítséget nyújtanak, néhány munkatársukat átirányítják az idősek otthona lakóinak ellátására.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Klárik Mária elmondta, sajátos a helyzetük, hisz nem tudnak kölcsönkérni munkatársakat bárhonnan, a helyi bölcsődéből ideiglenesen áthelyezett személyzet is nehezen boldogul a feladattal, hisz eddig nem láttak el idős embereket, akik nehezen viselik az új ellátók megjelenését, elbizonytalanodnak, pánikba esnek, hogy mindez miért történik, egyesek teljesen elveszítik korábbi fizikai, lelki erejüket amiatt, hogy felborult a megszokott rend. A lakók nem találkozhatnak egymással, mindenkinek a szobájában kell maradnia és ott kell étkeznie, a pozitív teszteredményű idősekhez védőruhában mennek be az alkalmazottak, egyszer használatos  dobozokban kapják az ételt, reggel és este hideget, délben meleg ebédet. Többen úgy vélik, annyira felborult a rend, hogy ez már számukra elviselhetetlen, félnek az ismeretlentől, miközben az alkalmazottaknak, régieknek és újaknak úgy kell tenniük, mintha minden a normális mederben zajlana.

Az igazgató külön kiemelte egy takarítónő esetét, akinek ápolói végzettsége is van, és már korábban is bizonyította, hogy számára ez a munka inkább hivatás, ezúttal beköltözött az otthonba és azt mondta, addig marad és végzi a munkáját, ha kell a nap 24 órájában, ameddig erre szükség van. Klárik Mária elmondta, kilenc éve dolgozik az intézményben, de ilyen hozzáállással még nem találkozott, számára is ez ad erőt ahhoz, hogy a jelenlegi különleges helyzetben helyt álljon. A múlt héten tesztelt és pozitív eredményt mutatókkal együtt jelenleg tizennégy alkalmazott és hét bentlakó szerepel a fertőzöttek listáján, mindannyian tünetmentesek, de a számukra elrendelt tizennégy napos karantén sok bonyodalmat okoz.

Az igazgató szerint szükség lenne olyan ütőképes stratégiákra, amelyeket az ehhez hasonló vészhelyzetekben alkalmazni lehetne, gondolni kellene arra, hogy a jól bejáratott munkakörökben hogyan lehet helyettesíteni azokat, akik a járvány miatt kiesnek egy időre. Az intézményvezető értékeli a helyi önkormányzat, a civil szervezetek hozzáállását a náluk kialakult szükséghelyzetben, de úgy véli, nem pillanatnyi megoldásokra van szükség, hanem jól megtervezett forgatókönyvekre, mert soha nem lehet tudni, milyen közösség és milyen okból kerül vészhelyzetbe, amikor a szakszerű segítségre azonnal szükség van. A közelgő hétvége számukra is kérdéses, még nem tudják, kikkel fedik le a különböző szolgálati munkaköröket, ami ellenben nem kérdés, az az, hogy a bentlakó huszonnyolc idős ember ellátásában nem lehet hiány – hangsúlyozza Klárik Mária.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 1867
szavazógép
2020-10-29: Közélet - Bokor Gábor:

Sok eseményt lemondtak a járványhelyzet miatt

A koronavírus-járvány kedvezőtlenül érintette a Tündérkert Székely Nagycsaládosok Egyesületének szokásos tevékenységét is. Számos programjukat el kellett halasztaniuk, le kellett mondaniuk, más, korábban betervezett eseményeket csak szűk körben, a járvány miatti szigorú előírások betartása mellett lehetett lebonyolítani – tudtuk meg dr. Fülöp Csaba egyesületi vezetőtől.
2020-10-29: Közélet - Iochom István:

Helyükre kerültek a padok (Épül és szépül Kiskászon új temploma)

Immár lassan két éve annak, hogy elkezdődtek Kiskászonban a templomépítési munkálatok.  Felső-Háromszéken ez az egyetlen épülő új római katolikus templom.