Simó Márton: A végtisztességtevésről

2020. október 30., péntek, Kultúra

Úgy hozta az élet, hogy az utóbbi egy-két esztendőben több városban és közeli községben is temetésre kellett mennem. Marosvásárhelyen közeli rokont temettünk. Mivel nem volt elég jó a helyismeretem, és GPS sem működött a gépkocsiban, kicsit kóvályogtunk, mígnem pár telefonbeszélgetés után megtaláltuk a város újabb keletű köztemetőjét.

Sepsiszentgyörgyre egyedül kellett mennem, ahol csak a Vár­templomot és környékét ismertem, az ottani cintermet, teljesen reménytelennek látszott, hogy eligazodjam. A klasszikus módszert választottam, a taxit, arra gondolván, hogy a személyszállítás derék dolgozói, a sofőrök mindent tudnak, hiszen a legkülönbözőbb élethelyzetekben levő embereket kell vinniük egyik ponttól a másikig. Ott azonban több temető van. A derék gépkocsivezető meg töredelmesen bevallotta, hogy ő idegen, a felesége révén került a városba, s mindössze két hete gyakorolja ezt a szakmát, s bizony, elég hiányosak a temetőkre vonatkozó ismeretei. Én itt is új és közös temetőről tudtam, de ebből is talán kettő létezik. Az volt a szerencsém, hogy felötlött bennem az étterem neve, ahol majd a tort tartják... Csíkszeredába kényszerülvén a közelmúltban, s a végtisztességtevés kötelessége által szorítva, kénytelen voltam ott is a temetőkertekre vonatkozó ismereteimet pótolni. Viszonylag könnyen eligazodtam... Udvarhelyen gyakran megesik, hogy embertársam búcsúztatására kell mennem. Itt egyszer gondot okozott, hogy az unitárius elhunytat az unitárius templomban búcsúztatták s a Szent Miklós-hegyen temették a katolikus sírkertben, de nem késtem el...

Temetésre el kell menni, megköveteli a tisztelet, hiszen ez az utolsó találkozás azzal, akivel egyazon iskolába jártunk, akivel vesződtünk-barátkoztunk, dolgoztunk vagy mulattunk s megannyiszor kezet fogtunk.

Nem a morfondír, nem az elmúlás tényén való elmélkedés késztet e sorok leírására, hanem a gyász színe maga, a lehetőleg fekete öltöny és kalap, a fehér ing, amely kelléke e pillanatoknak. Eszembe jut egy-egy régi temetés, amikor kortársak vitték elhunyt társukat. Nem vállalkozásból, nem pénzért, hanem kötelességből, a szokás szerint. Az akkor még gyakran hordott népviselet szolgált temetési gúnyaként. És jól szolgált! asszonyok és emberek, idősek és fiatalok körében egyaránt. Több helyen hajdanán „gyászhuszárok” dolgoztak a temetőkben. Állami dominancia volt ugyan, de ők formaruhát hoztak magukkal az ódon Monarchiából, egy rég letűnt, hol pompázatos, sallangos, hol diszkrét világból. Ez az öltözék – posztó és bársony, illő fejfedővel – az évtizedeken át szép lassan elrongyolódott, lefoszlott róluk. Ma már vállalkozás a temetésszervezés és -lebonyolítás.

Azért jutott eszembe ez a négy város s a temetkezési kultúra, mert majdnem mindenütt szedett-vedett öltözékben dolgoztak a sírásók és a testet vivők. Hol színes póló, hol szandál, hol teniszcipő a lábukon, ócska nadrág, s mindennek tetejében a baseballsapka mint fejfedő. Ez az új keletű ruhadarab nem arra való. Engem sértett, és titokban visszasírtam a gyászhuszárokat. Mégiscsak jobb volt az a klasszikus ruházat, mert abban az ántivilágban nagyon tudtak valamit az előttünk járók, s a gyásznak is megadták a kellő tiszteletet, azt, ami jár.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 840
szavazógép
2020-10-30: Kultúra - :

Illyés Gyula: Meghalni...

….udvariatlanság. A jó halálra való fölkészülés első leckéje, hogy meghalni neveletlenség. Még az életből kinézettek halála is önmagában merő ízléstelenség: hörgés hallik, tikácsolás, az asszonyok lavórral szaladgálnak, a férfiak fejcsóválva jönnek ki a pitvarra, a szomszédok a kerítéshez gyűlnek.  Meghalni visszaélés, afféle paraszti önzés. Soha nem okozunk annyi kényelmetlenséget szeretteinknek, mint midőn kimúlunk.
2020-10-30: Kultúra - :

Halottak napja (Helyesen magyarul)

November elseje és másodika mellett nyomtatásban megjelent eseménynaptár is indokolja a kérdésfelvetést: hogyan kell írnunk helyesen az egyházi kifejezéseket? Most csupán a legfontosabb és az egyházi nyelvhasználaton kívül is gyakrabban előforduló esetekkel kívánok foglalkozni.