Gyorsult a járvány terjedése

2020. november 2., hétfő, Belföld

Péntek délelőttől tegnap délelőttig mintegy 17 500-zal nőtt a koronavírusos új esetek száma, a járvány kezdete óta majdnem negyedmillió romániai lakos fertőződött meg. A szakemberek által második hullámként meghatározott időszakban a vírus terjedése felgyorsult, a napi esetszám még szombaton – amikor a hétközi átlag csupán kétharmadát kitevő tesztet végeztek – is meghaladta az ötezret, az egy nap alatt elhunytak száma pedig száz körül mozog. Ilyen körülmények között újabb szigorítások bevezetésének lehetőségét vetette fel Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, nem országos szintű karantén bevezetését tervezik, hanem megyei vagy települési szintű korlátozásokat. Eközben a romániai magániskolák szövetsége kifogásolja az iskolák bezárásának szükségességét, jogosságát.

  • Alexandru Rafila. Fotó: Adevarul
    Alexandru Rafila. Fotó: Adevarul

A Stratégiai Kommunikációs Törzs (SKT) pénteken 6546 – ez idáig a legtöbb –, szombaton 5753, tegnap 5324 új esetről közölt tájékoztatást, a napi új esetszámok tekintetében nem csak az országos rekord dőlt meg, hanem a háromszéki is: pénteken 83, szombaton 35, tegnap 112 pozitív teszteredményt közöltek a megyéből – és ezzel Háromszék fertőzöttségi mutatója immár 2,63 ezrelékre emelkedett. Az egy nap alatt elhunytak száma csak az SKT tegnapi jelentésében esett száz alá (99 halott), pénteken 103, szombaton 101 áldozata volt a vírusnak. A kórházi kezelésre szorulók száma folyamatosan növekszik, annak ellenére, hogy a legújabb rendelkezés szerint a tünetmentes és a könnyű eseteket már nem utalják kórházba: az SKT tegnapi jelentése már 11 489 benn fekvő betegről tájékoztat, a súlyos esetek száma is meghaladta a 900-at.

A legfertőzöttebb megye jelenleg Szilágy, ahol a fertőzöttségi mutató tegnap meghaladta az 5 ezre­léket, de nagyon közel került ehhez a küszöbértékhez Kolozs megye is (4,87). Nagy a fertőzöttségi mutató a legtöbb erdélyi megyében, igaz, itt naponta sokkal több tesztet végeznek, mint az ország többi részében: Temes megyében 4,29, Fehér megyében 4,17, Szeben megyében 3,68, Maros megyében 3,43, Arad megyében 3,34, Bihar megyében 3,3 az arányszám, és közelíti a 3-as értéket Brassó (2,8), Hargita (2,89) és Máramaros (2,74) megye is.

Miközben Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szombaton arról beszélt, hogy a járvány terjedésétől függően a megyék vagy települések szintjén újabb korlátozásokat vezethetnek be, ugyancsak szombaton Ludovic Orban a december 6-ára kitűzött parlamenti választások szükségessége mellett érvelt. A miniszterelnök szerint, amennyiben a jelöltek és a kampánystábok tiszteletben tartják az óvintézkedéseket, a választási kampány semmiféle pluszkockázatot nem jelent a járvány terjedése szempontjából. Többek közt az Amerikai Egyesült Államok példájával érvelt, ahol a legnagyobb fertőzési szám dacára is lebonyolítják az államelnök-választásokat.
Ludovic Orban tegnap arról is beszélt, hogy idén nem szervezhetnek a vendéglők szilveszteri mulatságot, és a társas összejövetelek, bulik elnapolására kérte a fiatalokat is. Hozzátette, a román nemzeti ünnep hagyományos felvonulása is elmarad idén, szabadtéri ünnepség lesz csupán, amelyen legfeljebb ötven személy vehet részt.
 

Vissza az iskolákba

Az edupedu.ro oktatási szakportál közölte: a magániskolák szövetsége pénteken Kolozsváron és Brassóban is bíróságon támadta meg az online oktatásra való áttérésről hozott helyi határozatokat. A magániskolák képviselői szerint ezzel sérül a gyermekek oktatáshoz való joga, és szerintük az erre vonatkozó döntést csakis az iskolák vezetőtanácsai hozhatták volna meg, nem pedig a sürgősségi helyzetek bizottságai. A szövetség képviselői azt is megemlítették, hogy a nyugat-európai országok legtöbbjében bevezetett szigorú korlátozások nem érintették az iskolákat.

Mint ismert, október közepe óta kormányhatározat szabja meg, hogy különleges intézkedéseket kell hozni azokon a településeken, ahol meghaladja a három ezreléket a 14 nap alatt jegyzett új fertőzések száma. A sürgősségi helyzetek megyei, illetve helyi bizottságai csaknem valamennyi ilyen településen az iskolák bezárását is elrendelték. Elsőként Beszterce város bizottsága döntött úgy csütörtökön, hogy nem folytatja ezt a gyakorlatot, és csak azokat az iskolákat zárja be, amelyekben megjelent és terjed a fertőzés. Az oktatási minisztérium legutóbbi – pénteki – közlése szerint az ország több mint 17 ezer iskolája közül 3605 intézményben folyik kizárólag online oktatás, ám csak 369 intézményben kellett azért hazaküldeni a diákokat, mert többen is megfertőződtek közülük vagy tanáraik közül. Az esetek többségében a települések vörös besorolása (három ezrelék fölötti új esetszám) miatt költözött az online térbe az oktatás.

Egyébként az iskolák megnyitását Alexandru Rafila professzor is észszerűnek tartaná, az Egészségügyi Világszervezet romániai képviselője szerint több friss kutatás is azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban nem az iskolák és az oda járó gyermekek jelentenek kockázatot, hanem a tömegközlekedési járműveken szorongó tömegek. Egy péntek esti interjúban Rafila arra hívta fel a figyelmet, hogy szigorúbb korlátozásokat kellene bevezetni Romániában is, akárcsak Franciaországban vagy Németországban, ugyanis ha a járvány terjedése tovább gyorsul, elérve a napi tízezres új esetszámot, összeomlik az egészségügyi rendszer.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4566
szavazógép
2020-11-02: Közélet - Fekete Réka:

Egyre vörösebb Háromszék (Koronavírus-fertőzések települések szerint)

Tizenhétre bővült azon háromszéki települések köre, ahol az elmúlt tizennégy nap alatt a koronavírus-fertőzések száma meghaladta az ezer lakosra számított 3-at, ami azt jelenti, hogy az érintett városokban, falvakban a vörös kategóriának megfelelő járványügyi szabályozások lépnek életbe. A megyei közegészségügyi igazgatóság október 31-i adatai alapján Sepsiszentgyörgyön az említett arányszám 5,57, a megyében 2,33, a prefektúra tegnapi tájékoztatása alapján utóbbi már (a gócpontok nélkül) 2,63-ra emelkedett.
2020-11-02: Közélet - Iochom István:

Százéves asszonyt köszöntöttek (Gelence)

Ilyés Botond János, Gelence új polgármestere és Bereczki Attila római katolikus segédlelkész családi portáján kereste fel és köszöntötte pénteken az aznap 100. életévét betöltő özv. Cseh Jenőné Timár Irént, a nagyközség legidősebb polgárát, akinek az önkormányzat nevében elismerő díszoklevelet adtak át.