Múlt pénteken érkezett Sepsiszentgyörgyre a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) nemrégiben indított Magam adom elnevezésű véradó kampánya, melyhez a Háromszéki Ifjúsági Tanács is társult. A háromszéki kampányindítón a két szervezet helyi képviselői, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is csatlakozott a véradókhoz. A kezdeményezés célja, hogy enyhítse a koronavírus-járvány okozta vérhiányt, Erdély-szerte véradásra szólítva fel a lakosságot.
Az ifjúsági ernyőszervezet képviselői a pénteki megmozdulásuk kapcsán kiadott közleményükben egyebek mellett arra hívják fel a figyelmet, hogy a járványidőszakban a véradók aránya nagyjából a felére csökkent Romániában, miközben azoknak a száma, akiknek vérre van szükségük, nem mérséklődött. Kelemen Szilárd Péter, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke szerint szeretnének példát mutatni a társadalomnak, hogy az ifjúság képes meghozni az áldozatot, amikor a betegeknek a legnagyobb szükségük van arra. Az elnök felidézte, hogy tavasszal egy másik kezdeményezéssel hasonló célt követtek, megalapítva a Kovászna Megyei Önkéntes Szolgálatot. A véradásra biztatás az akkori kezdeményezés második felvonása. Kelemen szerint több olyan fiatal van, aki első alkalommal szántra rá magát erre a lépésre, de olyanok is eljöttek, akik rendszeres véradók.
Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke szerint a kampány célja egy hét alatt 150–180 véradó mozgósítása. Továbbá a szervezők tudatosítani szeretnék, hogy semmivel sem veszélyesebb elmenni vért adni, mint bevásárolni vagy a buszon utazni, de tettükkel akár három élet megmentetéséhez is hozzájárulhatnak. Oltean Csongor abbeli reményének is hangot adott, hogy a példát látva, a fiatalok idővel alkalmiból rendszeres véradókká válnak. A kampány sepsiszentgyörgyi állomásán Grüman Róbert megyei önkormányzati képviselő is jelen volt véradóként.
Antal Árpád a Facebook oldalán méltatta az ifjúsági szervezet kezdeményezését. Felidézte, hogy ő is átesett már a koronavírus-fertőzésen, gyógyulását követően beleegyezett, hogy a vérplazmáját felhasználják a súlyos betegek gyógyítására, és már csak ennélfogva teljesen természetes volt, hogy eleget tegyen a felhívásnak. Fontos, hogy ezekben az időkben a segítőkészség határozza meg az egymáshoz való viszonyulásunkat. Arra kérek mindenkit, hogy aki teheti, adjon vért, mert a kórházunknak nagy szüksége van rá – fogalmazott a polgármester.
A véradásért cserében járó élelmiszerjegyeket a MIÉRT tagszervezetei a projekt végeztével a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.