Más megyéhez hasonlóan Kovászna Megye Tanácsa is kellemetlen helyzetbe került az alárendeltségébe tartozó szociális és gyermekjogvédelmi igazgatóság személyzetének béreit illetően, és várhatóan pár nappal kénytelenek lesznek halasztani a kifizetéseket. A bérezési fennakadás hátterében a kormány késlekedése áll – tájékoztatta lapunkat Henning László. A testület alelnökét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nyilatkozata kapcsán kerestük meg, melyben Violeta Alexandru munkaügyi miniszter azonnali lemondását vagy leváltását kérte, mivel a tárcavezető a megyei önkormányzatokra hárítja a felelősséget az igazgatóságok bérgondjai miatt.
Henning László rámutatott, hogy egy országos problémáról van szó, egyes megyékben már korábban bajok voltak, a múlt hónapban sem sikerült folyósítani az igazgatóság személyzetének a bérét, és emiatt tiltakozásokra is sor került. Háromszéken is, úgy tűnik, kénytelenek lesznek pár nappal odázni a bérek kifizetését, mivel a megyei önkormányzatnak nincs lehetősége saját forrásból pótolni a hiányzó összeget.
Az alelnök a probléma hátterét is ismertette. Eszerint a törvény értelmében a szociális és gyermekjogvédelmi rendszer által a gondozottaknak biztosított szolgáltatások ellenértékét nagyrészt a kormány fedezi, az önkormányzatok – noha az alárendeltségükben működő intézményekről van szó – úgymond társfinanszírozók. Négy évvel ezelőtt a szabályozás még úgy szólt, hogy az arány nagyjából 90/10 százalék volt, időközben viszont a központi hozzájárulás folyamatosan csökkent, idén már csak hatvan százalék körüli a kormányzati finanszírozás.
Visszatérő gond minden év elején, hogy a központi költségvetésből jóváhagyott összegek nem fedezik a szükségletet, ezért a megyei önkormányzat idén is nagyjából kétszer annyit irányzott elő erre a célra, mint amire a törvény kötelezné, hogy egy ideig ne legyenek fennakadások. Most viszont oda jutottak, hogy az előirányzott pénz elfogyott, a kormány pedig még nem döntött a költségvetés-kiegészítésről, ezért a bérek kifizetése kérdésessé vált. Henning László szerint ugyanarra a forgatókönyvre számítanak, mint a korábbi években, hamarosan megtörténik az országos költségvetés kiigazítása, és végül Bukarest biztosítja a szükséges összegeket. A megyei önkormányzattól egyébként már kérte a szaktárca, hogy jelezzék, mennyi pénzre van szükség az év végéig. Az alelnök szerint valamivel több mint tízmillió lejről van szó.
A kormány és az önkormányzat hozzájárulásának mértékét bizonyos előírások szerint szabják meg. Az ezek alapján meghatározott, központi büdzséből származó összegek célirányosan érkeznek, a megyei testület csak továbbítja azokat az igazgatóság felé, amely az intézményi autonómia szabályai szerint osztja be a szolgáltatások biztosítása érdekében.
Amint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően kérte a tárcavezető távozását, hogy Violeta Alexandru azt állította: a megyei önkormányzatok és nem a minisztérium feladata, hogy gondoskodjanak az igazgatóságok alkalmazottjainak béréről. A munkaügyi miniszter szerint, ha a megyei tanács elnöke megkapja a fizetését, az garanciát kell hogy jelentsen arra: a munkaadónak az alkalmazottak bérére is van pénze. Hozzátette, hogy petíciót is indít A tanácselnök csak az alkalmazottak kifizetése után kaphatja meg a bérét címmel. Kelemen Hunor szerint a miniszter asszony nem ismeri a törvényeket, nem ismeri a valóságot, és nem vállalja a felelősséget.