1944. augusztus 26-án többnapos katonai összecsapás zárult le azon a tájegységen a magyar földre betörő orosz hadsereg és a hazát védő magyar leventék és veteránok között. A nagy vér- és életveszteséget azóta őrzi az úzvölgyi hadi temető.
Ott van a nagy „Nem feledünk” kőtömb, húsznál több kopjafa és közel 600 fakereszt, amelyek mind a történelmi eseményre emlékeztetnek. 1990 előtt nem volt szabad odamenni emlékezni a történtekre és a hősökre, de a rendszerváltozás után évről évre sokasodott az oda látogató zarándokok száma, akik Erdély minden zugából, de Magyarországról is autóbuszokkal érkeztek egy főhajtásra.
A temető közepe táján 2009 óta áll egy olyan emlékkopja is, amelyre az van felróva: ITT VÉDTE A HAZÁJÁT 40 SZENTIVÁNLABORFALVI SZÉKELY HATÁRŐR. Ezért is – de nem csak – évente odazarándokoltunk mi is, példaképeink a már néhai Sylvester Lajos író, Incze Sándor szemerjai református lelkész és vitéz Szőcs Dániel voltak. A már rendszeressé váló és fokozatosan növekvő létszámú zarándoklat, az emlékezés élénkülése azonban szemet szúrt, és kezdtek ellene fellépni.
Többször áthelyezték eredeti helyéről a Hargita és Bákó közötti megyehatárt jelző táblát Úzvölgye keleti sarkából a három kilométerre levő nyugatiba, hogy a temető moldvai területre kerüljön. Ezt nemrég törvényszéki határozattal tisztázták...
Az ezeréves határon levő vám- és őrházat 2017. augusztus 26-án a szemünk láttára ledózerolták, árokba tolták, a faanyagot felgyújtották és elégették a sáncban.
A kápolnához vezető útra sorompót tettek, hogy oda autókkal ne lehessen felmenni.
Az emlékező istentiszteletet többször megzavarták katonákkal megrakott teherautók fel-le járatásával.
A koronát minderre a 2019 tavaszán történt temetőgyalázás tette fel, amelynek során 52 betonkeresztet állítottak fel magyar és osztrák hadi sírok fölé. Talán megirigyelték a szépen bekerített és gondozott sírkertet, és beköltöztek oda, mint a veréb a fecskefészekbe.
A temetőrész elfoglalása és az oda plántált keresztek felavatása során 2019 júniusában olyan cirkuszi mutatványokkal rukkoltak elő, hogy az ritkaság: kerítésre mászás, keresztre mászás, kapu betörése, zászlórudakkal való döfködés, orkánszerű ordítókórus, trikolórerdő lobogtatása és így tovább. Azt hiszem, 1944 augusztusa óta ez volt a legnagyobb csata azon a helyen.
A koronavírus-járvány évében, 2020. október 25-én az új parcellában, a nagy bizánci betonkereszt előtt, a fehér abrosszal terített asztal mögött maszkok és távolságtartás nélkül sorakoztak fel az ortodox papok szájhős barátjukkal, a Calea Neamului nacionalista szervezetet vezető Mihai Sorin Tîrnoveanuval és jó néhány követőjükkel. Őrjöngtek egy sort, és hazamentek, nem is kutatva, hogy valójában hány hősi halottjuk nyugszik ott: 3, 4, 8, 11 vagy 147?
Így is lehet emlékezni (habár mi nem így tesszük), de az, hogy a járványügyi szabályok felrúgásának sincsenek következményei, világos üzenet. Nagyjából meg is válaszolja azt a kérdést, hogy vajon az ilyen kirohanások felsőbb utasításra történnek, vagy csak beleegyezéssel, netán olcsó népszerűséget hajhászó egyéni kezdeményezésként…
N. Kányádi Mihály
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
