Berde Mózsa Kör hét településen

2020. november 6., péntek, Nyílttér

Kovászna megye hét településén zajlik a Berde Mózsa Kör Oktatás – ismeret – kultúra című projektje, amelynek célja a szellemi és kulturális örökség ápolása, oktatása és népszerűsítése a színház, kortársművészet, vizuális készségek, népi kultúra (pásztorfurulya) segítségével a gyermekek és fiatalok körében.

A Turulmadár Egyesület foglalkozásain közel 150 gyerek vesz részt Sepsiszentgyörgyön, Rétyen, Kökösben, Gelencén, Nagyajtán, Középajtán és Kálnokon. A kisiskolások drámapedagógiai játékokon ismerkedhetnek a színházművészettel, népi hangszerekkel és népművészeti kuriózumokkal, a vizuális nevelés során a fotó és film történetét, a fényképezési technikákat, a fényképezőgépet és más eszközöket mutatjuk be helyi szakmai szervezetek segítségével. Szakemberek és művészek jutnak el vidéki településekre, a gyermekek szellemi látóhatára bővül, az egyik legfontosabb eredmény pedig helyi kulturális örökségünk megismertetése, továbbadása, erősítése a gyermekek körében is.

„Célunk a gyermekek kulturális nevelésén túl egy olyan együttműködési hálózat működtetése Kovászna megyében, ahol a gyermekek iskolán kívüli nevelését független civil szakmai szervezetek, szakemberek, művészek bevonásával végezzük, ezáltal biztosítva a sokszínű fejlesztési lehetőséget mind a kedvezményezettek, mind a részt vevő partnerintézmények és szakemberek számára” – mutatott rá Furus Levente, a Turulmadár Egyesület elnöke.

A járványhelyzet nagyon megnehezíti az egyesület munkáját, a tevékenységek a megfelelő biztonsági előírások betartásával, folyamatos újra­tervezés mellett valósulnak meg. Minden településen védőmaszkot, kézfertőtlenítőt biztosít az egyesület a gyermekek és az oktatók számára, és folyamatosan egyeztetnek a járvány­ügyi helyzetről.

A projektben részt vesz a Fabatka Egyesület, az Osonó Színházműhely és a Magma Kortárs Egyesület, illetve együttműködünk a vidéki települések iskoláival, pedagógusaival, akik helyszínt biztosítanak és gyermekeket szerveznek be. A program támogatói: Román Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, LC Packaing Kft., Sepsiszentgyörgy.

Turulmadár Ifjúsági Iroda

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz a vasárnapi parlamenti választásokon?










eredmények
szavazatok száma 456
szavazógép
2020-11-06: Nyílttér - :

Még egyszer Úzvölgyéről

1944. augusztus 26-án többnapos katonai összecsapás zárult le azon a tájegységen a magyar földre betörő orosz hadsereg és a hazát védő magyar leventék és veteránok között. A nagy vér- és életveszteséget azóta őrzi az úzvölgyi hadi temető.
2020-11-06: Belföld - :

Kerülő ítéletet hoztak Marosvásárhelyen (Úzvölgyi temető)

A Marosvásárhelyi Ítélőtábla nem döntött érdemben arról, hogy az úzvölgyi katonatemető Csíkszentmárton községhez tartozik, mindössze annyit állapított meg, hogy ennek tulajdonjogát nem Csíkszentmárton önkormányzatának határozata, hanem a hatályos 2010-es kormányhatározat szabályozza – adta hírül a Székelyhon.ro hírportál.