Újabb, országszinten kötelező érvényű szigorításokat jelentett be Klaus Iohannis államfő a csütörtök esti kormányülésen. Néhány intézkedést fel is sorolt, és azzal indokolta őket, hogy a meglévő szabályozás már nem elég a koronavírus-járvány kordában tartására. Az államfő után Ludovic Orban kormányfő közölte, hogy kormányhatározatot fogadnak el az új korlátozásokról, ez azonban csütörtökön nem történt meg: péntek reggel a Stratégiai kommunikációs Csoport azt közölte, hogy az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) kidolgozta javaslatait, amelyek november 9-étől, hétfőtől lépnek életbe – az új határozatot a kormánynak is el kell fogadnia. Hogy erre mikor kerül sor, nem tudni, és azt sem, hogy a bizottság minden javaslata bekerül-e a kormányhatározatba.
A vészhelyzeti bizottság a következőket javasolja:
– Országos szinten kötelezővé válik a kül- és beltéri maszkviselés minden 5. évét betöltött személy esetében.
– Az állami intézmények és a magáncégek alkalmazottainak is át kell térniük a távmunkára, amennyiben a tevékenység jellege ezt megengedi; ahol ez nem lehetséges, az alkalmazottakat legalább két csoportra kell osztani, és úgy kell megszervezni a programot, hogy legkevesebb két óra eltéréssel kezdjék el és fejezzék be a munkát.
– Országos szinten minden oktatási intézménynek – bölcsődének, óvodának és iskolának – át kell térnie az online oktatásra.
– 23 és 5 óra között az ország minden településén kijárási korlátozások lépnek életbe. A lakást éjszaka csak munkavégzés, gyógyszerbeszerzés, halaszthatatlan orvosi vizsgálat, ingázás, gyerek- és idősgondozás céljából lehet elhagyni, vagy a családban történt haláleset miatt. És van még egy kivétel: ha hosszabb – repülőgéppel, vonattal, távolsági busszal való – utazás nyúlik át erre az időintervallumra, és ezt az utazási jeggyel igazolni lehet. A lakáselhagyás célját a személyi adatokkal együtt egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban kell rögzíteni, amit fel kell mutatni éjszakai igazoltatáskor a hatóságoknak.
– Tilos bármilyen jellegű társas összejövetel kültéri vagy beltéri megtartása.
– Bezárnak a zárt térben működő élelmiszerpiacok, nem tarthatók vásárok; csak a kültéri élelmiszerpiacok működhetnek tovább a megfelelő egészségügyi szabályok betartásával.
– Az üzletek 5 és 21 óra között tarthatnak nyitva, akárcsak a különböző szolgáltatásokat nyújtó gazdasági egységek; a házhoz szállítás ezen az időintervallumon kívül is lehetséges.
– A benzinkutakra, gyógyszertárakra és a házhoz szállítást biztosító egységekre nem vonatkozik ez a korlátozás.
A határozat értelmében a korlátozások 30 napig érvényesek és a járványhelyzet alakulásától függően meghosszabbíthatók.
A fenti intézkedéseket Raed Arafat belügyi államtitkár is felsorolta péntek déli nyilatkozatában, ő azonban azt is mondta, hogy a bölcsődéket és a délutáni iskolákat nem kell bezárni.