Koronavírus-fertőzések települések szerintEgyre szélesebb körben terjed a járvány

2020. november 9., hétfő, Közélet

Az elmúlt tizennégy nap alatt több mint hétszáz új koronavírus-fertőzést jegyeztek Háromszéken, ebből 454-et Sepsiszentgyörgyön, s ha egy héttel korábban tizenhét település szerepelt 3-as fölötti mutatóval abban a megyei jegyzékben, ami az ezer főre számított, két hétre visszamenő új megbetegedésekre vonatkozik, jelenleg harminc település lépte át ezt a küszöböt.

  • Kézdivásárhelyen is megnőtt a fertőzöttek száma. Fotó: Nánia István
    Kézdivásárhelyen is megnőtt a fertőzöttek száma. Fotó: Nánia István

A megyei közegészségügyi igazgatóság november 7-i, szombati kimutatása szerint négy város és huszonhat falu került járványügyi szempontból a vörös besorolásba, ahol a kéthetes fertőzöttségi mutató nagyobb, mint 3 ezrelék. A listát Kálnok vezeti 11,41-es fertőzési mutatóval, habár itt csak hatan betegedtek meg az elmúlt két hétben. Márkosrét a második 8,17-tel, Sepsiszentgyörgy a harmadik 7,21-es értékkel. A korábbi két vörös város mellé (Sepsiszentgyörgy és Barót) Kézdivásárhely és Kovászna is csatlakozott, a céhes városban az elmúlt tizennégy nap alatt hatvanhat új fertőzést jegyeztek, Kovásznán pedig negyvenhármat. Zabola tizenhárom új esettel szerepel a nyilvántartásban, Árkoson és Nyújtódon 10 megbetegedést jegyeztek, a többi településen ennél kevesebbet.

Az országos napi jelentésben szombaton nagyon sok, 193 új koronavírus-fertőzéssel szerepelt Kovászna megye, erre vonatkozóan lapunk érdeklődésére Ágoston László, megyei közegészségügyi igazgató elmondta: elmaradás-jelenségről van szó, az előző napokban közölt alacsonyabb számok nem voltak reálisak. Tény viszont, hogy hétről hétre nő az új esetek száma, ha három héttel ezelőtt a napi átlag ötven körül volt, egy héttel később naponta átlagban hetven új esetet jegyeztek a megyében, az elmúlt héten pedig már kilencvenet regisztráltak átlagban naponta – hangsúlyozta az intézményvezető. A fertőzési gócpontokra vonatkozó kérdésünkre Ágoston igazgató azt válaszolta, hogy ilyenek folyamatosan kialakulnak öregotthonokban, magáncégeknél, intézményeknél, ilyen esetekben együttműködnek ezek vezetőivel és meghozzák a szükséges intézkedéseket. Jelenleg nincs olyan fertőzési gócpont, ami a lakosságra veszélyt jelentene – szögezte le Ágoston László. Az intézményvezető reményét fejezte ki, hogy a lakosság betartja a mától életbe lépő szigorító intézkedéseket, és javul a járványügyi helyzet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2020-11-09: Máról holnapra - Farkas Réka:

Csodák nincsenek

Hiába reménykedtek valamiféle csodában a liberálisok, nem úszták meg a sokak ellenszenvét és elégedetlenségét kiváltó szigorítások bevezetését. A járvány megfékezhetetlenül tombol egész Európában, s ezúttal itt, keleten sem sokkal kíméletesebb, nincs tekintettel arra, hogy az éppen kormányzók újabb mandátumot szereznének, választásokat kénytelenek tartani. Nem azért, mert mint hangoztatják, ez a demokrácia alapkövetelménye, hanem mert parlamenti többség hiányában igencsak nehézkes és kényelmetlen az ország irányítása.
2020-11-09: Közélet - :

Szigorították a szexelő, korrupt rendőr ítéletét

Végleges ítéletet hozott a Brassói Táblabírság Costel Adrian A. Neamţ megyéből Háromszékre áthelyezett rendőrbiztos és társai korrupciós bűncselekményeinek ügyében. A Kovászna Megyei Törvényszék által alapfokon hozott ítéletet szigorították, így az említett rendőrt, aki a gépjárművezetői jogosítványokat és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatalban dolgozott, többrendbeli megvesztegetés elfogadásáért és tisztségének szexuális célokra való felhasználásáért három év börtönbüntetésre ítélték, azt hatósági felügyelet mellett felfüggesztették. A többi elítélt esetében az alapfokon meghozott ítéleten nem változtattak.