Csodák nincsenek

2020. november 9., hétfő, Máról holnapra
Farkas Réka

Hiába reménykedtek valamiféle csodában a liberálisok, nem úszták meg a sokak ellenszenvét és elégedetlenségét kiváltó szigorítások bevezetését. A járvány megfékezhetetlenül tombol egész Európában, s ezúttal itt, keleten sem sokkal kíméletesebb, nincs tekintettel arra, hogy az éppen kormányzók újabb mandátumot szereznének, választásokat kénytelenek tartani. Nem azért, mert mint hangoztatják, ez a demokrácia alapkövetelménye, hanem mert parlamenti többség hiányában igencsak nehézkes és kényelmetlen az ország irányítása.

Európa majd minden országában megpróbálják, hol szigorúbb, hol enyhébb intézkedésekkel gátolni a vírus terjedését úgy, hogy közben ne bénítsák le teljesen a gazdaságot. Kísérletezés folyik mindenütt, de ha egy kormány úgy hozza döntéseit, hogy közben fél szemmel a közvélemény-kutatók mutatóit figyeli, és nem a szakemberekre, a józan észre hallgat, akkor annak csakis káosz lehet az eredménye. Napi tízezer új fertőzöttre volt szükség, be kellett telniük az intenzív terápiás helyeknek, hogy végre rászánják magukat Románia vezetői is a drasztikusabb lépésekre. Ezek összevisszasága azonban mutatja, hogy nem volt átgondolt terv az amúgy várható helyzet kezelésére, sok-sok szakemberük, zseniális minisztereik, kormányfőjük mintha abban bízott volna, megadja magát az a fránya vírus, vagy legalább kivár még egy kicsit, és csak december 6. után kezd tombolni. Nem így történt…

Nyár közepe óta halljuk, hogy Romániában körülbelül ezer intenzív terápiás hely van, és mi lesz majd, ha ezek betelnek. Bővítés azonban alig történt. Tavasztól szajkózzák, hogy kevés a szakember, elvándoroltak az orvosok, ápolók, de senki nem tett semmit azért, hogy visszacsábítsa őket, esetleg átképezze a jelenleg kevésbé túlterhelt szakterületeken tevékenykedőket. Most, a huszonnegyedik órában próbálkoznak csak az egyetemisták, önkéntesek bevonásával. Bizonyára itt is csodában reménykedtek, és ugyanezt tehette az oktatási miniszter is, hisz a távoktatáshoz elengedhetetlen, májusban megígért eszközök nagy része mai napig nem érkezett meg a legrászorulóbbakhoz. Ennek ellenére mától bezárják az összes iskolát, és boldoguljon, ki ahogyan tud. Teszik ezt annak dacára, hogy a még szigorúbb karantén alá vont országok nagy részében továbbra is működik az oktatás, van, ahol csak az elemistáknak, máshol a nagyoknak is, hisz az egyébként rendkívül szigorú, sokszor vészmadárkodó Egészségügyi Világszervezet (WHO) is ekként fogalmazta meg ajánlását.

Észszerű magyarázattal nem rukkoltak elő, minként arra sincs józan indoklás, miért kell bezárni a fedett piacokat, vásárcsarnokokat, utcára kényszeríteni sokkal rosszabb és ellenőrizhetetlenebb körülmények közé az eladókat, ha a hiper- és szupermarketek, plázák továbbra is nyitva tarthatnak, miért kell este kilenckor bezárni minden üzletet, mikor ez csak a nyitvatartás alatti zsúfoltságot fokozza, és az éjszakai kijárási tilalom amúgy is rendezné a kérdést. És legfőképpen, eddig semmilyen segítséget, anyagi támogatást nem ajánlottak fel mindazoknak, akiknek ellehetetleníti működését a rengeteg korlátozás, a családok százezreinek, akik bevétel nélkül maradnak. A kampány, a választások nyomása alatt a vírus terhét nyögő román kormánytól ezúttal is csak ennyire tellett.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 839
szavazógép
2020-11-09: Gasztronómia - Demeter Virág Katalin:

Erdő-mező legjava, a gomba

Az ősz utolsó meleg napjai gazdag gombaterméssel ajándékozták meg a rajongókat, s még a hűvösebb, de napsütötte hétvégéken is sokan kerekedtek fel, hogy a város környéki erdőkben begyűjtsék az ízletes darabokat. Vadon termő vagy termesztett, a gomba kissé megosztó étel, van, aki nagyon kedveli, míg mások – éppen karakteres ízvilága miatt – mellőzik. Pedig remek és változatos alapanyaga a mindennapi konyhaművészetnek, tápanyagokban gazdag, gyakran a húst helyettesítik vele, a sült, panírozott és paprikás változaton túl pedig igazán meglepő fogások készülhetnek belőle. Utóbbira is lesz példa az őszutót idéző, gombára összpontosító receptajánlónkban.
2020-11-09: Közélet - Fekete Réka:

Egyre szélesebb körben terjed a járvány (Koronavírus-fertőzések települések szerint)

Az elmúlt tizennégy nap alatt több mint hétszáz új koronavírus-fertőzést jegyeztek Háromszéken, ebből 454-et Sepsiszentgyörgyön, s ha egy héttel korábban tizenhét település szerepelt 3-as fölötti mutatóval abban a megyei jegyzékben, ami az ezer főre számított, két hétre visszamenő új megbetegedésekre vonatkozik, jelenleg harminc település lépte át ezt a küszöböt.