A Középajta felső részén élőket kiszolgáló három pallót a kora nyári árvíz annyira megrongálta, hogy azokat javítani már nem lehetett. Az újjáépítésükhöz szükséges összeget az önkormányzat a kormány sürgősségi alapjától pályázta meg.
A falu csihányszegi részében levő pallókkal az elmúlt években folyamatosan gond volt: egyiknél a drótkötél lazult meg, másiknál a lábazat gyengült meg vagy a megközelítése volt nehézkes. Amíg lehetett, javították, ám a legutóbbi áradás után már egyenesen balesetveszélyessé váltak, ezért segítségért a kormányhoz fordultak. A Hivatalos Közlöny augusztus végén hozta a jó hírt, hogy pályázatukat kedvezően bírálták el – tudtuk meg Bihari Edömér polgármestertől.
A községvezető elégedett a munkával, amelyet a közbeszerzési kiírás során kiválasztott sepsibodoki Trio Impex Kft. végzett 256 ezer lej értékben. Azáltal, hogy a támfalakat megerősítették, a karfától a padolásig, a vasazattól a betonpillérekig minden új lett, évtizedekre biztonságossá vált az Ajta-patakán való átkelés, mondta. Hozzátette: „A középajtaiak számára igencsak fontosak ezek a pallók, hiszen általuk családok tucatjai tudják az üzletet, az iskolát vagy a mezőt könnyen megközelíteni. Hasonlóan fontos az is, hogy a közlekedést nemcsak megkönnyítik, hanem biztonságossá teszik azáltal, hogy könnyebb fellépni rájuk és rendben van a padolásuk. Ezek a pallók kicsik, de tényleg összekötik a közösséget”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.