A Bihar Megyei Törvényszék végzése szerint nem használhatók fel a titkosszolgálati lehallgatásokkal szerzett bizonyítékok Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnök korrupciós perében. A szerdai végzés kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének korábbi elnökét 2018 júniusában nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Bihar Megyei Törvényszék, amely négy pénzmosási ügyben, hivatali visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással való folyamatos üzérkedésben találta bűnösnek. Az üzletember politikus ügyében egyúttal 5,55 millió euró vagyonelkobzást is elrendeltek a bírák, és öt évre eltiltották a közügyektől.
Az elsőfokú ítéletet azonban a Nagyváradi Táblabíróság megsemmisítette, és az ügyet az eljárás során elkövetett formai hibákra hivatkozva visszaküldte a törvényszékre. A sajtó már ezt a fejleményt is úgy értelmezte, hogy Kiss Sándor és vádlott társai megússzák a büntetést, mert az ügyük elévül, mire jogerős ítélet születhet. A megismételt eljárás során semmisítették meg azokat a bizonyítékokat, amelyeket a titkosszolgálat gyűjtött, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva figyelve meg a volt politikust.
Kiss Sándor ellen a korrupcióellenes ügyészség emelt vádat 2015 júniusában. A vádirat összeállításához a magyarországi, németországi és hollandiai bűnüldöző szervek is adatokat szolgáltattak.
Kiss Sándor 2000 és 2012 között töltött be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban a tanács alelnöke volt. Míg az RMDSZ országos vezetői több olyan erdélyi magyar politikust a védelmükbe vettek, akik ellen korrupcióellenes eljárás indult az utóbbi években, Kiss Sándor esetében ez nem történt meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.