Bírság fizetésére kötelezte a Kolozs megyei törvényszék Ludovic Orban miniszterelnököt, amiért elmulasztott végrehajtani egy jogerős bírósági döntést, és nem helyezte vissza tisztségébe Györke Zoltán volt Kolozs megyei alprefektust.
Erről maga Györke Zoltán számolt be tegnap egy Facebook-bejegyzésben. Azt írja, a Kolozs megyei törvényszék tegnapi döntése értelmében az ítélőtábla által idén július 16-án kimondott jogerős ítélet gyakorlatba ültetésének elmulasztása miatt Ludovic Orban miniszterelnöknek az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie minden nap késedelemért, ameddig visszahelyezi Györkét az alprefektusi tisztségbe. Györke Zoltán ugyanakkor állítása szerint átirattal fordult az ügyben Klaus Iohannis államfőhöz is. Mint írja, augusztus 20-án hívta fel az elnök figyelmét arra, hogy a kormány nem tartott tiszteletben egy bírósági döntést, ugyanakkor kérte, hogy rendelje el a szükséges intézkedéseket, megkeresésére azonban nem érkezett válasz. Györke Zoltánt három ízben menesztették a Kolozs megyei alprefektusi tisztségből, de mindháromszor megtámadta a döntést a bíróságon, és a bírák neki adtak igazat. A tisztségbe való visszahelyezéséről szóló legutóbbi jogerős ítéletet idén júliusban mondták ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.