Az erdővidéki megyei utak korszerűsítését szolgáló jelentős – európai uniós alapokból származó – összegnek a költségvetésbe történő bevételezéséről döntött egyebek mellett tegnap Kovászna Megye Tanácsa. A testület havi soros ülésén három újabb képviselő tette le a hivatali esküt, emellett jóváhagyták több alárendelt intézmény tisztségjegyzékének módosítását, megszavazták, kik képviseljék az önkormányzatot a Területi Közrendészeti Hatóságnál, és rábólintottak a mezőgazdasági termékek 2021-re érvényes átlagárait megszabó határozattervezetre is.
Tamás Sándor, a testület elnöke az ülés elején úgy fogalmazott, hogy a koronavírus-járvány nem csak emberek egészségét, de a munkahelyeket is veszélyezteti, ennek ellensúlyozására nagyberuházásokat indított el a megyei önkormányzat. Az építőipar az egyik olyan terület, ahol a munkahelyek megmentésében érdemi segítséget tudnak nyújtani. A beruházások közül az elnök az erdővidéki megyei utak korszerűsítési tervét említette, az ebben foglalt munkálatok összege eléri a 150 millió lejt. A Málnásfürdőről a Hatodon át induló, egészen az ágostonfalvi hídig (a megyehatárig) tartó úton már a nyáron elkezdődött a munka, és már mintegy 18 kilométeren az aszfaltréteget is leöntötte a kivitelező. Az időjárás függvényében a továbbiakban zajlik a hidak, átereszek felújítása, és a jövő év folyamán lezárulhat a korszerűsítés. Ehhez a munkálathoz kapcsolódik a költségvetés-kiigazítás legjelentősebb tétele – jelezte az elnök. Ugyanő elmondta, hogy a napokban aláírták a kivitelezési szerződést a Barótról Olaszteleken és Vargyason át a megyehatárig (Kovászna–Hargita) tartó megyei út teljes felújítására. A versenytárgyaláson az önkormányzat tulajdonában lévő megyei út- és hídépítő vállalat került ki nyertesként. Az elnök szerint az újabb szerződés révén nagyjából 140 háromszéki családnak biztosítják közvetve, hogy jövedelmük legyen. A munkálatok a jövő évben kezdődnek. Szintén a nagy beruházások közé tartozik a Bodzavidéken és Orbaiszéken áthaladó 22 kilométeres útszakasz (Bodzaforduló–Nagypatak–13-as országút) korszerűsítése, melynek összértéke 24 millió lej, és elég jól haladnak.
A napirendi pontok közül a költségvetés-kiigazítás volt a legjelentősebb. A testület tagjai egyhangúlag hagyták jóvá ezt. A legjelentősebb tétel 12 millió lejnek a büdzsébe történő bevételezése, mely összeg az említett, Málnásfürdőről induló, Kovászna megyében az ágostonfalvi hídnál véget érő út korszerűsítési munkálataira elnyert európai uniós forrásokból származó előtámogatás. Mint ismert a 12-es és a 13-as számú országutakat összekötő szakasz felújítási munkálatainak finanszírozására Kovászna Brassó megyével közösen pályázott, mivel az Ágostonfalva és Szászmagyarós közötti rész a megyehatáron túl van. A tegnap elfogadott tervezetben további 245 ezer lej szerepel, mint erre a beruházásra fordítandó pályázati önrész a megyei önkormányzat részéről.
Az önkormányzat három alárendelt kulturális intézménye esetében a koronavírus-járvány miatt elmaradtak rendezvények, a kiutalt összegeket nem használták fel. Emellett az önkormányzat egyes megyei fejlesztési programjaiban sem sikerült elkölteni a pénzkeretet. Az így megmaradt összegekből biztosítják a már említett 245 ezer lejes pályázati önrészt, a vidéki művelődési házak felújítását célzó program költségvetését megtoldják 115 ezer lejjel, kisebb összegeket irányítanak át gyermekjogvédelmi igazgatóság egyes projektjeire (családi házak építése, humánerőforrás-pályázatok), 136 ezer lej pedig a tartalékalapba kerül.