Családorvost keres Nagybacon

2020. november 18., szerda, Közélet

A 4500 lakosú községben az egyik orvosi rendelő október elejétől üres, a másikban nyugdíjas orvos látja el a betegeket, a polgármester eközben azért is aggódik, mert a lakosság nem tartja be a járványügyi szabályokat. A nagybaconi önkormányzat meghirdette a családorvosi állást, a jelentkezőnek nem kell megvásárolnia a praxist, ami mellé háromszobás lakást ajánlanak fel bérmentve.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Lapunk megkeresésére Simon András, Nagybacon polgármestere elmondta: dr. Nagy Antal több mint huszonöt évig volt a köz­ség egyik orvosa, több mint egy évtizede nyugdíjasként látta el a betegeket, Magyarhermányba is kijárt, október elsejétől felmondással ment el, utóda bérmentve átveheti a jól felszerelt rendelőt és a nála feliratkozott közel 2200 pácienst.

Dr. Máthé Katalin jelenlegi egyetlen állandó családorvos mellett, aki néhány éve nyugdíjasként dolgozik, nagy szükség van a községben a második orvosra, ugyan dr. Deák Brigitta időnként kijár Barótról Szárazajtára, de így nehéz ellátni a község minden falujának lakosságát – mondotta.

Nagybacon polgármestere elégedetlen azzal, ahogy a lakosság viszonyul a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése céljából bevezetett szigorító intézkedésekhez, mert nem viselik a maszkot, ami érvényes a legtöbb bolti elárusítóra is, de van olyan vendéglő és kocsma, ahol a kötelező nyitvatartási időn túl is kiszolgálják a vendégeket. A községvezető hiányolja, hogy a megyei járványügyi hatóságok nem ruházzák fel a helyi sürgősségi bizottságot olyan hatáskörrel, miszerint kötelezhetnék a helyi rendőrséget a szigorító szabályok betartásának ellenőrzésére, amiről naponta jelentést kellene tenniük, s bár ő polgármesterként erre felkéri a rendvédelmieket, nem bízik abban, hogy ennek hatása lesz. Ha járőröznének az utcákon és ellenőriznék a maszk viselését, három nap múlva még az ágyban is hordanák az emberek félelmükben – mondotta.

Simon András tart attól, hogy a szabályok megszegése miatt fellángol a járvány a köz­ségben, amihez szerinte az is hozzájárulhat, hogy akik a napokban tértek haza magyarországi munkáról, nem karanténozták el magukat, járkálnak a faluban, találkoznak a helyiekkel. Már eddig is volt két halálos áldozata a koronavírusnak a községben, nem kellene, hogy egyesek hanyagsága miatt szenvedjen mindenki – szögezte le a polgármester.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 840
szavazógép
2020-11-18: Máról holnapra - Nagy D. István:

Reformok rákmódra

Amint az sajnos várható volt, igen kevés időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a legfrissebb egészségügyi rendszerbeli tragédiát, a karácsonkői kórház intenzív osztályán történt, eddig több mint tíz áldozatot követelő tízesetet követően a szaktárca megtalálja a bölcsek kövét, mely megoldja mindazokat a problémákat, melyek ehhez hasonló esetekhez vezetnek, vezettek.
2020-11-18: Közélet - Fekete Réka:

Nagybaconi a vírus legfiatalabb háromszéki áldozata (Járványhelyzet)

Tegnap délután értesültünk róla, hogy hétfőn elhunyt az a nagybaconi 29 éves fiatalember, akit vasárnap súlyos tüdőgyulladással utaltak be a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba, ő a koronavírus-járvány eddigi legfiatalabb háromszéki áldozata. Az esetről tegnap az intézmény orvos igazgatójától kértünk tájékoztatást.