Harmincöt éve fehér köpenybenHáromszéki orvosokat tüntettek ki

2020. november 20., péntek, Közélet

Három háromszéki orvos részesült magyar állami kitüntetésben az 1956-os forradalom és szabadságharc októberi emléknapján. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkeresztet egy későbbi időpontban vehetik át Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán.

  • Dr. Antal Álmos. Albert Levente felvétele
    Dr. Antal Álmos. Albert Levente felvétele

A Magyar Közlöny idei 232-es számában megjelent indoklás szerint dr. Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa az erdélyi magyar közegészségügy területén végzett több évtizedes, kiemelkedő színvonalú orvosi munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.

Lapunk érdeklődésére Antal doktor azt mondta, a kitartás és a szolgálat elismerésének tekinti a kitüntetést, s bár 2011-től 2019-ig kórházigazgatóként is dolgozott, és ez idő alatt is a legjobb tudása szerint kívánta végezni a rá bízott feladatot, számára mindig az orvosi tevékenység volt a legfontosabb, és büszke arra, hogy közel tízezer gyermek világra jöttét segítette.

Dr. Para János illyefalvi családorvos, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnökeként végzett, több mint három évtizedes, elkötelezett családorvosi szolgálata elismeréseként kapja a kitüntetést – áll az indkolásban. (A kitüntetésre vonatkozó elnöki határozat aláírása időpontjában dr. Para János még a háromszéki orvosi kamara elnöke volt, az október végén tartott tisztújítás óta dr. Opriș Zsolt a szervezet új vezetője – szerk. megj.)

Dr. Para János Sepsikőrös­patakon született, ott végezte az általános iskolát, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett. Sepsiillyefalván kezdte orvosi pályafutását, 1987-től illyefalvi lakos. Kérdésünkre elmondta, szerinte legalább annyira fontos az emberközpontú kapcsolat a pácienssel, mint a szakmai tudás, fontos a jó szó, a jó tanács, a beteg iránti empátia. Falun az orvos megkérdezi a pácienstől, hogy vannak a gyermekei, beteg-e az állata, érdeklődik az egész családról – mondja Para doktor.

A harmadik háromszéki kitüntetett dr. Kozma Gábor sepsikőröspataki származású korondi családorvos, aki az erdélyi magyarság helyben maradását is segítő több évtizedes, elhivatott családorvosi szolgálata elismeréseként kapta a Magyar Arany Érdem­keresztet. Nem véletlen, hogy az indoklásban szerepel az itthon maradás, hisz Kozma doktor is azzal az évfolyammal végezte 1985-ben az orvosi egyetemet, mint dr. Antal Álmos és dr. Para János – mindhárman a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium véndiákjai –, s míg évfolyamtársaik többsége (Para doktor elmondása szerint több,mint hatvanan) rövid idővel a diplomázás után Magyarországra telepedtek, ők itthon maradtak, és harmincöt esztendeje folytatják hivatásukat a székelyföldi emberek egészsége érdekében.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1140
szavazógép
2020-11-20: Sport - :

Kétgólos győzelem a törökök ellen (Labdarúgás, Nemzetek Ligája)

A magyar labdarúgó-válogatott megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B-divízióban, és feljutott az élvonalba, mivel szerdán az utolsó, hatodik fordulóban 2–0 arányú győzelmet aratott a török csapat felett, míg az eddig éllovas oroszok kikaptak Szerbia vendégeként.
2020-11-20: Nyílttér - Bokor Gábor:

És ha a törvénytisztelő polgárok otthon maradnak? (Jegyzet)

Sokasodnak a megszorítások, és ezek összevisszaságával párhuzamosan nő a lakosság elégedetlensége. Nem értik, mit miért rendelnek el, milyen alapokon hoznak meg őket érintő fontos döntéseket. Kusza a kép, nagyon úgy látszik, Bukarestben nem tudja a jobb, mit akar a bal.