Rimóczi László cukrász lajosmizsei műhelyében valami egészen formabontót, ugyanakkor mégis fájdalmasan aktuálisat alkotott: olyan csokimikulásokat, amelyek a koronavírus-járványra utalva védőmaszkot viselnek.
A kezdeményezés nagy sikernek örvend, a maszkos Mikulást jobban viszik, mint a maszk nélkülit. Ezért utóbbiak közül többet kicsomagoltak már a lajosmizsei cukrászdában, hogy utólag rátehessék a marcipánból készülő fehér maszkot.
Rimóczi László grillázsmester, aki egyben a Magyar Grillázs Szövetség elnöke is, már húsvétkor is „aktulalizálta” a kézműves édességeit. Csokinyuszik is készültek maszkos verzióban, és már tavasszal is láthatta, hogy tetszik a vevőknek az újítás.
„Biztosra vesszük, hogy idén a Télapónak is szájmaszkot kell húzni a vírus miatt. Így újragondoltuk és megalkottuk a szájmaszkos csokimikulásunkat, amely már most nagy sikert arat, mert újdonság, bár egy kicsit vicces és – sajnos – morbid is” – mondta el Rimóczi László a Blikknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.