A ’90-es bányászjárás ügyeKezdhetik elölről

2020. december 11., péntek, Belföld

A legfelsőbb bíróság tegnap visszaküldte a katonai ügyészségnek az úgynevezett 1990-es bukaresti bányászjárás aktáját, így a vádhatóságnak elölről kell kezdenie a nyomozást.

Az ügyben vádat emeltek többek között Ion Iliescu volt államfő ellen, akit emberiesség ellen elkövetett bűncselekménnyel vádoltak. Az elsőfokú hasonló ítéletet tavaly májusban hozta meg szintén a legfelsőbb bíróság, amely most másodfokon ugyanúgy döntött. Az ítélet megsemmisítette az ügyészek által összegyűjtött bizonyítékokat. Az ügy már előzetes szakaszban elakadt, hiszen 2019 májusában az előzetes elbírálást végző bíró megállapította, hogy törvénytelenül állította össze az ügyészség a vádiratot. Most helybenhagyták az akkori döntést, elutasítva a vádhatóság fellebbezését. A katonai ügyészség 2017 júniusában emelt vádat összesen 14 személy ellen, majd 2018 februárjában kezdődött el az ügy előzetes tárgyalása, így érdemben a bíróság nem tárgyalta a vádiratot. Az ügyészség Ion Iliescu volt elnököt, Petre Roman volt miniszterelnököt, Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat akkori igazgatóját és Miron Cozma bányászvezért is vád alá helyezte. 1990 júniusában az állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2020-12-11: Belföld - :

Megrótt ügyészek (Úzvölgyi katonatemető)

A moinești bíróság tegnapi határozatában érvénytelenítette a városi ügyészségnek azt a rendeletét, amellyel az év elején vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében. A bíróság ugyanakkor jogerősen elrendelte a kivizsgálás folytatását.
2020-12-10: Világfigyelő - :

Győzött a józan ész (EU-s költségvetés és helyreállítási alap)

Megszületett a megállapodás az Európai Unió (EU) következő többéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján. „Magyarország érdekeit megvédtük, a partraszállás sikerült!” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: Győzött a józan ész.