Megszületett a megállapodás az Európai Unió (EU) következő többéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján. „Magyarország érdekeit megvédtük, a partraszállás sikerült!” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: Győzött a józan ész.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közölte, a megállapodás elfogadásával megkezdhető a pénzügyi csomagok végrehajtása és a járvány sújtotta gazdaságok újjáépítése. A mérföldkőnek számító helyreállítási csomag elősegíti a zöld és a digitális átmenetet is – tette hozzá.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: Európa halad, a jóváhagyott hosszú távú költségvetési keret és pénzügyi segélycsomag a gazdaságok felépülését szolgálják. Az EU hétéves költségvetése, valamint a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alap mintegy 1800 milliárd eurót kitevő pénzügyi kerete erőforrást jelent, s elősegíti a felépülést és egy ellenállóbb, zöldebb, digitálisabb Európai Unió kiépítését – húzta alá. Gratulálok az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németországnak a megállapodás eléréséhez – írta Ursula von der Leyen.
Az Európai Tanács által már júniusban elfogadott, majd most megerősített EU-költségvetés végösszege 1074 milliárd euró a 2021–2027 közötti időszakra. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap pedig 390 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatásból, valamint 360 milliárd euró hitelből áll.
A huszonhét tagország vezetői által elfogadott megállapodás szerint a rendelethez olyan záradékot csatolnak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.
Orbán Viktor azt mondta: mindenki az utolsó lapját is kijátszotta, minden tétet megtett, az ítélet megszületett. Úgy értékelt: a legvisszafogottabban is azt kell mondanom, hogy győzött a józan ész. Győztünk, mert nehéz időkben, mint a járvány, a gazdasági válság, nincs ideje annak, hogy most folytassunk le olyan ideológiai, politikai vitákat, amik hátráltatnak bennünket a cselekvésben. Győzött a józan ész, mert végül is Európa egységét ezzel a döntéssel sikerült megőrizni.
Ugyanakkor – mint kiemelte – mindenki tudatában van annak, hogy most csak egy szakasz zárult le. Vannak az asztalon olyan javaslatok, amelyek nem fognak tetszeni számos tagállamnak, például a magyaroknak sem. Lesz még baj bőven, de ma három dolgot mindenképpen elértünk: Megvédtük az európai alkotmányt, nem engedtük, hogy azt megkerüljék. Elhárítottuk azt a veszélyt, hogy költségvetési eszközökkel rákényszerítsenek a magyarokra olyan döntéseket, amiket mi nem akarunk meghozni és nem akarunk elfogadni. És végül megvédtük a magyarok pénzét, amely a következő évek gazdasági fejlődésénél jól jön majd – fejtette ki Orbán Viktor. (MTI)