Tánc a konc körül

2020. december 14., hétfő, Máról holnapra
Nagy D. István

Amint arra nagyjából számítani lehetett, egykettőre politikai birkózásba fulladtak a múlt pénteken még reményteli nyilatkozatokban előrevetített koalíciós tárgyalások a Nemzeti Liberális Párt, az MRSZ–PLUS és az RMDSZ küldöttségei között.

És hogy igazán szép legyen, már az első napon teljes életnagyságában előbújt a lóláb, az ország közös irányítására készülő pártok vezérei rekordidő alatt igazolták azt az igen régi tételt, mely szerint az elsődleges szempont mindig is az volt – és a jelek szerint az is maradt –, hogy ki mekkorát markol az éppen elé került húsosfazékból. Vagy jelen esetben nevezhetnénk a nem túl fényesre sikeredett választások után maradt koncnak. Amiből természetesen mindenki kanyarítana magának, csakhogy úgy tűnik, ezt kisgömböc módjára képzelik el, legalábbis, ami a legfontosabb bársonyszékeket illeti. Ennek pedig csak egy eredménye lehet, amint az menetrendszerűen be is következett: nincs egyezség, de olyannyira, hogy tegnapra már egyenesen duzzogás lett az egészből, és mindenki a saját „babáját” viszi ma Cotroceni-be, az elnök színe elé, válasszon ő, elvégre szegről-végről az ő feladata, a pártok csak jelölnek.

Arról természetesen pontos fogalmaink nem lehetnek, hogy a fent leírt marakodás mennyire vérre menő valójában, és mennyi a színjáték belőle – hiszen a tisztségekért folytatott asztalcsapkodással párhuzamosan állítólag a kormányprogram és a parlamenti többség kapcsán messze simábban mennek a dolgok –, néhány kiszivárgott hírecske azért máris aggodalomra ad okot. Így például a liberálisok azon eltökélt szándéka, hogy ők mindenképp kormányozni fognak. Kérdés, hogy ezalatt bármi áron értendő-e, mert akkor máris kétségessé válik, hogy egyáltalán egy percig is komolyan gondolják a koalíció felállítását, vagy csak a látszat kedvéért végigmajmolják a tárgyalást, majd jöhet a saját forgatókönyvük. Amelyet egyelőre csak találgathatunk, de megtörténhet, hogy akár a szociáldemokratákkal való kvaterkázást is jelenti – hasonlóra volt már példa. Amint az aktuális szövetségesek átverése sem idegen a Nemzeti Liberális Párttól: az RMDSZ csak idén több rendben is megtapasztalhatta.

A találgatáson túl annyit azért mindenképp meg lehet állapítani: a liberálisok eddig mutatott viszonyulása – ha így szándékoznak folytatni – a hárompárti kormányzásnak is idő előtt betehet. Tény ugyanis, hogy amennyiben sikerül is egyezségre jutni, a koalíció vékony parlamenti többséggel vághat neki, és ha ehhez egy belső konfliktusoktól terhelt kormányzás társul, akkor igencsak zavaros és nehéz időszak elé nézünk. A szociáldemokraták minden alkalmat ki fognak használni, hogy odacsapjanak, és ebben esetenként a frissen bejutott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is a segítségükre lehet. Egy bizonytalan, düledező koalícióval pedig igazán nem lesz nehéz dolguk. Reménykedjünk, hogy az elmúlt napokban látott előre-hátra tánclépések tényleg csak arról szóltak, hogy egymást kóstolgatták az egyezkedők, és az ilyenkor „kötelező” erőfitogtatások után mégiscsak sikerül egy legalább nyomokban stabil országlással előrukkolniuk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 741
szavazógép
2020-12-14: Közélet - Miska Brigitta:

Életmentő állatbarát (Emberségből jeles)

Az állatok nem képesek szót emelni az ellenük elkövetett igazságtalanságok, sérelmek, kegyetlenségek ellen, ezért szükségük van olyan emberekre, akik megteszik helyettük. Igyártó Nándor olyan állatvédő, aki időt, energiát és pénzt nem kímélve kiáll a hányattatott sorsú kis kedvencek mellett. A 21 éves egyetemista a lehetőségeihez mérten igyekszik a sérült, balesetet szenvedett, talált állatokat megmenteni, sőt, ha kell, akár orvoshoz is szállítja a rászoruló jószágokat. A gidófalvi fiatalember egy macska és három kutya büszke tulajdonosa, egy cicának és két ebnek pedig a nagyszülei házában biztosított lakhelyet. Az állatbarát külföldön talált gazdát négy kölyökkutyának, amelyek neki köszönhetően hamarosan Angliába költöznek. Nándor figyelemre méltó feladatot végez, kitartása csodálatra méltó, felelősséget vállal a gazdátlan állatokért, amelyeket ideiglenesen befogad és gondoz, majd az örökbe adás után is figyelemmel követi az életkörülményeiket.
2020-12-14: Jegyzet - Pálmai Tamás:

A vírusról ma (Békési levelek)

Szergej Dubrov, az ukrán egészségügyi minisztérium szakértője durván kiosztotta azokat, akik nem hisznek a COVID-19 létezésében. Azt tanácsolta nekik, menjenek dolgozni a kórházakba. Ha nem félnek, önkéntesként mossanak ruhát, súrolják a padlót, úgysincs elég ember. Szerinte egy nap vagy néhány óra elegendő a túlzsúfolt intenzív osztályokon a covid-os betegekkel, és a Covid-ateizmus nagyon gyorsan elmúlik náluk. Dubrov azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy ha úgysem hisznek a koronavírus létezésében, ne menjenek orvoshoz, ne kérjenek segítséget, hanem csak haljanak meg otthon. Kifakadásának oka, hogy egyre gyorsul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, sokan mégis dacolnak a járványügyi intézkedésekkel.