Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig a tavalyi győztes FC Liverpool, míg a címvédő Bayern München az SS Lazio csapatával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az Európa-liga tizenhatoddöntőjében az Arsenal a Benfica, a Manchester United pedig a Real Sociedad ellen lép pályára.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tegnap Nyonban tartotta a legjobb 16 sorsolását, ebben a szakaszban a csoportelsők mellé a csoportmásodikok kerültek, azonos nemzet- és csoportbeli csapatok nem kerülhettek össze. A legizgalmasabb párosítás az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain összecsapása lett. A nyolcaddöntő első mérkőzéseit február 16-án és 17-én, illetve 23-án és 24-én rendezik, míg a visszavágókra március 9-én és 10-én, valamint 16-án és 17-én kerül sor.
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is sorsoltak, először az osztrák Wolfsberg neve került elő, amely a Tottenham Hotspur együttesét kapta. A legjobb 32 között a Milan szerb, a Leicester City pedig cseh ellenféllel nézhet farkasszemet. Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg a Villarreal alakulatával harcolhat, azonban már a télen szinte biztosan távozó magyar labdarúgó nélkül. A tizenhatoddöntő első mérkőzéseit február 18-án, a visszavágókat február 25-én rendezik.
A BL-nyolcaddöntő párosítása: Borussia Mönchengladbach–Manchester City, Lazio–Bayern München, Atlético Madrid–Chelsea, RB Leipzig–FC Liverpool, FC Porto–Juventus, FC Barcelona–Paris Saint-Germain, Sevilla–Borussia Dortmund, Atalanta–Real Madrid.
Az El-tizenhatoddöntő párosítása: Wolfsberg–Tottenham Hotspur, Dinamo Kijev–FC Bruges, Real Sociedad–Manchester United, Benfica–Arsenal, Crvena zvezda–AC Milan, Royal Antwerp–Rangers FC, Slavia Praha–Leicester City, FC Salzburg–Villarreal, Sporting Braga–AS Roma, FK Krasznodar–Dinamo Zagreb, Young Boys–Bayer Leverkusen, Molde–Hoffenheim, Granada–Napoli, Maccabi Tel-Aviv–Sahtar Donyeck, Lille–Ajax, Olympiakosz Pireusz–PSV Eindhoven.