,,Végeredményben miről van szó Közép- és Kelet-Európában? Arról, hogy ezen a területen szétrobbantak a történelmi államok és a történelmi nemzetek keretei, és az összes itt élő nemzetek egymás közötti határai vitássá váltak.
[…] Mindenki, aki e terület konszolidálásával foglalkozni kezd, rövid időn belül úgy érzi, hogy az őrülethez kerül közel, mert teljességgel elvész a különféle oldalról felhozott elveknek és érveknek a tömkelegében. Ez azonban merő optikai csalódás.
Ha felismertük azt a történeti folyamatot, mely e területen döntő volt, akkor rájövünk, hogy Közép- és Kelet-Európában minden határprobléma, mely a szó komoly értelmében probléma, két szempont szembenállásából származik: az egyik valamiféle történeti állapot, status quo, történeti érzelem vagy igény szempontja, a másik az etnikai, nyelvi hovatartozás szempontja."
Nem véletlenül idéztem a XX. század egyik legnagyobb magyar gondolkodójának, Bibó Istvánnak az erdélyi kérdést érintő gondolatait, ugyanis az 1956-os négy erdélyi ― ,,hazaárulási per"-ként ismert ― szervezkedési kísérlet vezetői ugyanúgy az erdélyi kérdés megoldása alternatívájaként latolgatták a föderációt és a lakosságcserét, akárcsak Bibó. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszmeiségéhez kapcsolódó erdélyi mozgalmak vezetői: Szoboszlai Aladár, dr. Dobai István, Sass Kálmán és Fodor Pál ― mivel más szempontok szerint próbálták leírni (vagy kezelni) a helyzetet ― más következtetésekre jutottak.
Gyorsan hozzá kell tennünk: a négy erdélyi tervezet egyike sem mérhető Bibó István egyetemes és európai összefüggéseket, történelmi hátteret, mélységeket és magasságokat feltáró elemzéséhez, megoldási javaslataihoz. Ennek legkézenfekvőbb oka: Dobai István kivételével egyikük sem ismerte Bibó István politológiai tevékenységét, ui. 1956-ig Bibónak csupán a fentebb idézett munkája jelent meg, az Új Magyarország című hetilap füzetes kiadványaként 1946-ban.
Dr. Dobai István, kolozsvári nemzetközi jogász, Buza László ― a szegedi, 1940-től a kolozsvári tudományegyetem professzora ― közvetítésével ismerkedett meg Bibó István nevével és munkásságával. Dobai és Bibó jogbölcseletet és nemzetközi jogot egyaránt Buza Lászlótól tanult. Dobai István a Bolyai Tudományegyetem nemzetközi jogi tanszékén 1948-ig, az egyetemről való eltávolításáig Buza László tanársegéde volt. Sajnos, objektív történelmi okok miatt nem sikerült Dobai Istvánnak az a terve, hogy a magyar forradalom napjaiban ― a Budapesten tartózkodó Varga László református lelkész közvetítésével ―, az erdélyi kérdés megoldásait keresve, kikérje Bibó István véleményét. A Varga László által egyeztetett időpontban, 1956. november 3-án Bibó Istvánt az MNK elnöki tanácsa államminiszterré nevezte ki. Így kettejük találkozójából annyi lett, hogy Varga László épp csak integethetett az autóba beszálló Bibó István államminiszternek, a Romániába tartó autóbuszok egyikével visszatért Kolozsvárra.
Bibó István és Szoboszlai Aladár eszmeiségében egyetlen metszéspontot vélünk fölfedezni, azt, amelyet Bibó így fogalmazott meg: ,,Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni…" Bibó István az európai állam- és nemzetépítés technikáinak ismerőjeként jut el a félelem elutasításáig, míg Szoboszlai a kommunista rendszer megdöntésének, az erdélyi kérdés ― illetve a magyar―román viszony ― rendezésének elfogadható modelljeit keresve érkezik el ugyanoda.
El lehet játszani a gondolattal: milyen tervet dolgozott volna ki Szoboszlai Aladár a politikai pluralizmus és a többpártrendszer megteremtésére; a kommunista hatalom Magyarországon és Romániában egyidejűleg történő megdöntésére; a ,,Dunai konföderációs állam" megteremtésére, ha ismeri Bibó István munkásságát. A kérdés természetesen költői, hiszen egészen más premisszákból indult ki Bibó és egészen másokból Szoboszlai.
Mindez nem összehasonlítás akar lenni, hiszen, Bibó Istvánnal szólva, a ,,legnagyobb félrefogás" egy remekművet és egy kellő szakirodalom hiányában, hevenyészve összeállított dolgozatot egy kalap alá venni, csupán jelzem, hogy Szoboszlait is ugyanaz a kérdés foglalkoztatta, amire Bibó az 1947. évi párizsi békeszerződés aláírása előtt hívta fel a figyelmet: ,,A demokráciának területi kérdésekben egyetlenegy direktívája van, és ezt úgy hívják, hogy önrendelkezési jog. Lehet nem hivatkozni erre a jogra, de komolytalan dolog a demokráciára való hivatkozással indokolni azt, hogy egy terület lakossága oda kerüljön, ahova nem akar tartozni."
Miközben Szoboszlai Confederatio című dolgozatában utópisztikus eszméket fogalmaz meg, Kossuth Lajosnak a Duna-Szövetség eszmerendszerére és az 1918-ban összeomló Osztrák―Magyar Monarchia tapasztalataira épít, Bibó István a maga gyémántlogikájával szétzúzza a dunai államszövetség egész mítoszát: ,,A Habsburgok birodalma, mikor megalakult, éppen olyan alkalmi, »nemzet«-közi dinasztikus államkapcsolat volt, mint az aragon―szicíliai, angol―hannoveri stb. kapcsolatok. Mikor megszületett, minden volt, csak az nem, aminek képzelni szokták: »dunai állam«."
Bibó István a közép- és kelet-európai határkérdések megoldásánál egyenesen ,,kártékony és közveszélyes" babonaként említi a ,,nemzetfeletti federáció" létesítését: ,,...ezen a vidéken volt már egy nemzetfeletti federáció a Habsburgok birodalmának formájában, és ez éppen azért robbant szét és merítette el ezt az egész területet a kétségbeejtő bizonytalanság hullámaiba, mert nem tudott kielégítő belső elhatárolódásokat létrehozni a benne egyesült nemzetek között. A federáció olyan, mint a házasság: nem szabad elintézetlen problémákkal belemenni, mert az a lényege, hogy új perspektívát s vele rengeteg új problémát ad fel, nem pedig az, hogy bármiféle tisztázatlan kérdés elintézését vele megtakarítsuk. Bármiféle leendő federáció csakis úgy fog működni, ha előbb a határok terén kialakul az a minimális stabilizálódás, amely a federációba egyesülés lélektani feltétele. A nemzetek akkor és csak akkor szoktak federációba egyesülni, ha mindegyiküknek van annyi félteni valója, hogy a federáció biztonságának szükségét érzik."
A bibói gondolatok fényében válik igazán egyértelművé, hogy az oly sokak által dédelgetett Dunai Konföderáció-eszme zsákutca volt a javából. Szoboszlai Aladár a magyar―román viszonyt elemezve ― csakis azt! ― eljutott a mindkét részről tapasztalható virulens nacionalizmus, a magyar részről tapasztalható querulans (örökösen panaszkodó) felfogás elítéléséig, de nem jutott el a Bibó által megfogalmazott nyelvi nacionalizmus megbélyegzésének eszmei és szellemi magaslataira: ,,azok a nemzetek, melyeknek történelmi határa mellett nyelvrokonok éltek, vagy melyeknek már nem is voltak történelmi határai, kitűzték az összes nyelvtársak egyesítésének programját; azok pedig, melyeknek történelmi területén más nyelvűek éltek, kitűzték az egynyelvű állam programját. Mindkét törekvésnek egy volt a lényege: etnikai tényezőkkel alátámasztani a politikai lét bizonytalanságát. [...] Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni. Így a félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség »bérence«-inek, az »áruló«-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése."
Szoboszlai Aladár érdeme, hogy világosan látta: az előítéletekkel terhelt és elmérgesedett magyar―román viszony alakulásában fontos szerepet játszott a megkésett állam- és nemzetépítés, a történelmi status quo összetartó erőinek meggyengülése, a periferikus földrajzi-gazdasági helyzet: ,,Nemrég Magyarország a Német-római Császársághoz tartozott, régi európai volt, Románia pedig balkáni; mindkettő megszokta a maga világát. Az 1900-as évektől egy új világba estek, Európa Közép-Keletébe, s nem tudják még, hogyan viselkedjenek. […] Románia független volt, csak a tenger nem volt az övé, az aranybányák nem voltak az övéi, a nemzeti bank külföldé volt, minden nagyvállalat külföldé volt. Ennek cserében szabad volt románul beszélni, írni, és szidni a magyarokat. A nagy árat a románság is érezte, annyira benne volt a sovinizmusban. A legnagyobb árat is hajlandó volt megfizetni, csak engedélyezzék neki a sovén nemzeti politikát. Vele szemben a trianoni Magyarország Horti [sic!] bukásáig független volt: mert nem volt semmije, határain belül még románjai sem, akikkel veszekedhetett volna. Ha Magyarországon lett volna az olaj, az arany, a tenger, akkor már az első napokban rátették volna a fejüket [kezüket]. Amint később rá is tették fejüket [kezüket] a dunántúli olajra. […] Tárjunk fel még több diszkréciót: hogyan gondolkodik ma, tíz év orosz világ után a román és a magyar? Tudomásul vették, hogy van egy közös ellenfelük, de úgy vélik, nincsenek közös barátaik. A román az angoltól várná, hogy támogassa őt a magyarral szemben, a magyar pedig az amerikaiaktól. Uraim, elképzelésük naiv, a két »nép« ma jóban van. A szituáció nem a régi, nincs már központi német s nyugati demokrácia, csak egy Nyugat van. Csak a Kelet s Nyugat között választhatnak, s azt hiszem, a Kelettel jóllaktak. Románia ma, ha a Nyugathoz akar tartozni, döntenie kell a magyar barátság mellett. […] Az oroszok pedig, akár a kommunista, akár a szláv Oroszország, Erdélyt újra Romániának fogja ígérni, s a hercehurcának sohasem lesz vége. De ha az erdélyi román a Confederatios államban tényleg otthon fogja érezni magát, akkor még buzdítólag fog hatni a Kárpáton túli románságra is. Akkor igazán értékelni fogja a regáti román is Erdély nyugati jellegét… Tessék elképzelni, milyen hosszú utat kell megtennünk, míg a románság tudatosan egy fedél alatt akar élni a magyarsággal."
Szoboszlai Aladár idézett gondolata ― úgy tűnik ― még évtizedeken át időszerű marad. Úgy látta: ha a Keresztény Dolgozók Pártja ,,romániai román pártja s a magyarországi pártja mindkét helyen egy időben kormányra jut", akkor megvalósul a magyar―román, később a magyar―román―osztrák konföderáció, s ezzel az elintézésre váró kérdések is önmaguktól megoldódnak.
(folytatjuk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
