Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországai tegnap arról, hogy tartós tartózkodásra lehetőséget biztosító, kártyás rendszert vezetnek be a szakképzett munkaerő unióba vonzása és megtartása érdekében. A tagországok nagykövetei — uniós források bejelentése szerint — Brüsszelben azt követően érték el a megállapodást, hogy a rendszert eddig ellenző néhány kelet-európai ország elállt fenntartásaitól. Az úgynevezett kék kártya mindazonáltal gyakorlatilag nem lesz bevezethető 2011 előtt, tehát addig, amíg a kelet-európai munkaerő szabad vándorlását korlátozások sújthatják az EU-tagállamokban. Utóbbira hivatkozva tartóztatta fel eddig néhány új tagállam (mindenekelőtt Csehország és Bulgária) a program előrehaladását.
November 15-én pénzügyi világértekezlet
November 15-én Washingtonban rendezik meg a pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezletet — szivárogtatták ki amerikai kormányzati körökből tegnap. Ezen a találkozón fejlett és fejlődő országok vezetői egyaránt részt vesznek. Az úgynevezett Húszak csoportja (G20) munkabizottságokat fog létrehozni avégből, hogy dolgozzanak ki megoldási javaslatokat a következő csúcskonferenciára arról, miként lehet megreformálni a pénzügyi rendszert, és megelőzni az ilyen válságok megismétlődését.
Négy és fél milliárd dollár gyűlt Grúziának
Összesen 4,5 milliárd dollárnyi segítséget ajánlottak fel Grúziának a brüsszeli adományozókonferencia résztvevői — jelentette be Benita Ferrero-Waldner, a házigazda Európai Bizottság külügyi felelőse a tegnapi tanácskozás befejezését követően. Lado Gurgenidze grúz miniszterelnök úgy fogalmazott, jóval nagyobb összegről van szó, mint amilyenben előzetesen reménykedtek. A találkozó több résztvevője úgy vélekedett, hogy a jelentős felajánlást politikailag és gazdaságilag egyaránt fontos üzenetnek kell tekinteni.
Tíz százalék Obama előnye
Két héttel az amerikai elnökválasztás előtt tíz százalékra nőtt Barack Obamának, a Demokrata Párt elnökjelöltjének az előnye republikánus párti vetélytársával, John McCainnel szemben — derült ki a The Wall Street Journal és az NBC televízió helyi idő szerint kedden közölt felméréséből. Obama támogatottsága 52 százalékos, McCain 42 százalékon áll a közvélemény-kutatás eredményei szerint. Két hete ugyanez a felmérés még hatszázalékos Obama-előnyt mutatott. A Pew független közvélemény-kutató intézetnél még nagyobb a különbség, 52—38 Obama javára. A demokrata párti elnökjelölt támogatottsága szeptember eleje óta folyamatosan növekszik.
Megszólalt a Pozsonyi Új Szó
Súlyos kritikával illette tegnap az Új Szó Ivan Gasparovic szlovák államfőt, amiért 220 000 magyar nemzetiségű szlovák állampolgár ,,letagadására" vállalkozott, nemkülönben Robert Fico kormányfőt, aki igencsak furcsa üzenetet küldött Magyarországra. A lap szerint Gasparovic a Szlovákia lakosságának tíz százalékát kitevő magyar emberek ,,önbecsülését sértette meg", amikor a hivatalos népszámlálási adatok szerint is 520 000 lélekszámú magyar közösségről vasárnap a szlovák közszolgálati televízióban (STV) azt mondta, hogy számuk csak 300 000-ig terjed. ,,Robert Fico kormányfő a diplomácia legalapvetőbb szabályait vette semmibe. A magyar kormánynak szánt tanácsa, mely szerint inkább a pénzügyi válság kezelésével foglalkozzon, mert alig akad valaki, aki úgy »elkúrta« volna, ahogy ők, szánalmas" — fogalmaz kommentárjában a szlovákiai magyar lap.
Az afgán kormány felvette a kapcsolatot a tálibokkal
Nem hivatalos formában felvette a kapcsolatot az afgán kormány a tálib felkelőkkel — erősítette meg tegnap az afgán külügyminiszter. Rangin Dadfar Szpanta Iszlámábádban nyilatkozott erről pakisztáni kollégájával folytatott tárgyalása után. ,,De még csak a folyamat elején vagyunk" — szögezte le az afgán miniszter. Ez az első alkalom, hogy hivatalosan megerősítették: a kabuli kormány tárgyalásokat kezdett a tálibokkal. Csak akkor lehet sikeres a megbékélési folyamat, ha a felkelők készek letenni a fegyvert. A táliboknak el kell fogadniuk az afgán alkotmányt és ,,békés életet kell élniük" — tette hozzá Szpanta.