Klaus Iohannis elnök szerint alapvető fontosságú, hogy minden felelős párt megértse a gyűlöletbeszéd, az idegengyűlölet és a szélsőségek közéletből való kizárásának fontosságát. Egyebek mellett ezt az üzenetet fogalmazta meg a romániai nemzeti kisebbségek napja alkalmából az államfő.
Iohannis üzenetét Sergiu Nistor elnöki tanácsadó olvasta fel pénteken a bukaresti Dimitrie Gusti Falumúzeum által ebből az alkalomból szervezett online rendezvényen.
Kifejtette, hogy ezen a napon megünneplik azt a fontos szerepet, amelyet valamennyi nemzeti kisebbség játszott Románia történelmében, illetve amelyet a jövő építésében is betöltenek. Iohannis szerint összhangban a nagy európai család értékeivel, Románia elismeri az egység a sokszínűségben elvének a fontosságát, valamint azt a szellemi gazdagságot, ami a történelem folyamán az együttélésből, a kölcsönös tiszteletből, illetve a nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek jogainak védelme iránti elkötelezettségből fakad.
„Csak a nemzeti kisebbségek értékes hozzájárulása révén örvendhetünk jólétnek és társadalmi összhangnak. Meggyőződésem, hogy ebben a kezdeményezésben sikeresek leszünk, úgy, ahogyan eddig is együtt építettük ki a modern, demokratikus, Nyugat-barát, az emberi jogok elismerésén alapuló konszolidált jogállam Romániát” – fogalmazott üzenetében Iohannis.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.