Babits Mihály: Egységes magyarság

2020. december 31., csütörtök, Kultúra

Magyarság csak egyetlenegy van az egész világon. El se lehetne képzelni, hogy több legyen belőle; olyan lenne ez, mintha teszem azt több példány volna egy emberből. A nemzet éppannyira egyéniség, mint az egyes ember.

Lehetséges-e, hogy ez a nemzeti egyéniség lelkében széthasadozzon, ahogy előfordul kóros esetekben egyes embernél is a lelki széthasadás? Igen, nyilvánvalóan lehetséges ez a nemzeteknél is. Sőt mivel tökéletes egészség nincsen a világon, minden nemzet lelki életében állandóan vannak kisebb-nagyobb hasadások. A társadalmi osztályok nem értik meg egymást, a tömegek vágya független a közérdektől, népi ösztön és nemzeti tudat elidegenednek, a jó Menenius Agrippa meséje unos-unton újrakezdődik. Az ősöktől öröklött kultúra, amely a nemzeti közösség magasabb lelki élete, távolról sem fogja át a nemzet egészét egységgé, ahogy kellene. Mindezek hasadás-tünetek, s mindezek többé-kevésbé megvannak nálunk is.
De hogy vidékek szerint hasadozzon szét a magyarság? Hogy kisebb egységek váljanak ki belőle, amelyek pusztán a maguk külön hagyományaiból akarnának továbbfejlődni? Ilyesmire nem tud példát a történelem az őskor óta, amikor népünk egy részét Ázsiában hagytuk. S azt hiszem, Schöpflinnek igaza van, ez a veszély nem is nagyon fenyeget. Magyarországot nem a világháború után darabolta szét először a politika. Egyes részei másfél századig is különválva éltek. De magyarságuk mindenütt csak ugyanaz a magyarság maradt. Erdélyt fejedelmi udvara kultúrgóccá tette. Saját története s kapcsolatai voltak, s irodalma bizonyos külön színt nyert. De ez mégiscsak ugyanannak az irodalomnak része volt, amely a Pázmányokat és Zrínyieket szülte. Nem különbözött jobban talán annyira se, mint később például a debreceni iskola a Kazinczyékétól.
A mai erdélyi irodalom nem egyenes folytatása ennek. A trianoni szétdaraboltság hozta létre. Mikor első életjeleit adta, voltak, akik attól tartottak, hogy a politikai különválást könnyen kultúrabeli is követheti. Aggodalmasan figyeltük a fiatal erdélyi írók írásait. Óva intettük őket a regionalizmus veszélyeitől, a tájnyelv használatának túlságaitól. Aggályunk fölöslegesnek bizonyult. Az új erdélyi irodalom egyáltalán nem zárkózott el erdélyiségébe. Kezdettől fogva Budapest felé nézett, s minden külön erdélyi ízei mellett is egész szellemében a mi Nyugatunk irodalmát folytatta. Ami különben természetes: hisz íróinak egy része, köztük maga Kuncz Aladár, még a régi Nyugatban kezdte pályáját, s a többiek kora ifjúságukban szívták magukba a Nyugat betűit.
Ekként az erdélyi író, mikor erősebb székely vagy kalotaszegi színeket kent festéktáblájára, csak az egységes magyar irodalom színskáláját gazdagította. Vannak, akik Erdély különszínűségét, a sajátos erdélyi levegőt és transzilván hangulatot tagadják. Szó sincs róla, hogy ezek között lennék. Erdély valóban különszínű ország. Csakhogy ez az erdélyi különszín hozzátartozik az egységes magyarság színképéhez. Ez már rég elválaszthatatlanul beleszövődött a magyar kultúra szőttesébe. Én ezt az erdélyi hangulatot már gyermekkoromban magamba szívtam, mikor még soha nem jártam Erdélyben. Később három évet töltöttem Fogarasban. Ennek az emlékei lényeges részévé váltak lelkemnek, nélkülük nem lennék az aki vagyok. És épenígy nem lenne az erdélyi színek és hangulatok nélkül a magyar kultúra sem az ami. Nem is lenne magyar, mert a magyarság nem képzelhető erdélyiség nélkül, ahogy gyűrűd ékkövéből sem vetheted ki valamelyik lapját vagy élét. A magyarságot úgy hordozzuk lelkünkben, mint a mesebeli testvérek hordozták ujjukon a gyűrűt, melyben titkos erejük rejlett, s melyről akárhol is megismerték egymást. A mi magyar gyűrünk ékkövének minden lapja és éle más-más színben csillog. De mégis csak egyetlen s szétdarabolhatatlan kincs ez, s valamennyien az egész magyarságot hordozzuk magunkban, mert nem is lehetne, hogy az ékkőnek csak egyik lapját vagy élét hordozzuk. Én magamban hordozom Erdélyt is. S az erdélyi író Budapestet. De mindannyian magunkban hordjuk Petőfi alföldjét és Mikszáth hegyi rétjeit is.
Minden, ami lélek, egységes és oszthatatlan. Ebben Aquinói Tamás egyetért Bergson Henrikkel. A lelki magyarság is egyetlen és oszthatatlan, s lényegéhez tartozik az egység. De ennek a magyar lelkiségnek lényegéhez és egyéniségéhez tartozik a sokszínűség is. Megkülönböztető sajátossága ez a sokszínűség az egységben. Mikor nemzeti jellemvonásainkról írtam tanulmányt, ebben találtam meg a magyar jellem egyik kulcsát is. A magyarság szélsőségesebb változatokat egyesít magában, szorosabb egységgel, mint más nemzetek élete és lelke. Fajunk sokféle vért olvasztott magába egy ezredéven át; nyelvünk a legmásfajtább elemeket tudta befogadni anélkül, hogy különös jellegét elvesztette volna. Így lelkünk és kultúránk sokféle táj színeivel gazdag. Ezer éven át szívta magába egy bekerített, külön kis világ sokféleségét, a történelmi Magyarországot, ezt a »magyar glóbuszt«, melynél nincsen összetartóbb és egységesebb, s egysé­gében is változatosabb földdarab a földön. Egyetlenegy testnek érezte, mint ahogy egy az eleven test, bármily különbözők is tagjai. Egy, mert egyetlen lélek járja át, egyetlen érzés és emlékezet. Minden nemzetnek oka van félni a regionalizmustól, a magyarnál ennek a szónak nincs értelme. Hacsak él és össze tud kötni bennünket az emlék és kultúra s nemzeti tudatunk végképp meg nem hasadozik.
(1940–41, Nyugat)

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4538
szavazógép
2020-12-31: Kultúra - :

Kós Károly: Ezerkilencszáznegyven /részlet/

Másfél esztendő telt el azóta, de ez a kurta idő volt a huszonkét esztendős erdélyi útnak legkegyetlenebb, szívettépően nehéz szakasza. Akiről számot nem vethet és nem adhat ember, hanem csak az a mindeneket tudó irgalmas Úristen, aki az igazságot osztja mindeneknek. Nekünk is. Nekem is.
2020-12-31: Riport - Mózes László:

Szabadabb esztendőért imádkozva

Unitárius lelkészként Szabó Adél kilencedik esztendeje szolgál Kálnokon, ahol családjával együtt otthont teremtettek maguknak. Hívei bizalmukba fogadták, s mert jól érzik magukat a falucskában, férjével és kisfiukkal kálnoki kötődéseiket erősítik, ott saját gazdaságot és házat álmodnak maguknak. Nap mint nap hittel, elkötelezetten cselekszik a gyülekezetéért, melynek életét sikerült változatossá és mozgalmassá tennie. Karácsony és esztendőforduló tájékán azért is imádkozik, hogy mielőbb érjen véget a lelket is korlátozó járványidő, élhessék újra megszokott közösségi életüket.