Szabadabb esztendőért imádkozva

2020. december 31., csütörtök, Riport

Unitárius lelkészként Szabó Adél kilencedik esztendeje szolgál Kálnokon, ahol családjával együtt otthont teremtettek maguknak. Hívei bizalmukba fogadták, s mert jól érzik magukat a falucskában, férjével és kisfiukkal kálnoki kötődéseiket erősítik, ott saját gazdaságot és házat álmodnak maguknak. Nap mint nap hittel, elkötelezetten cselekszik a gyülekezetéért, melynek életét sikerült változatossá és mozgalmassá tennie. Karácsony és esztendőforduló tájékán azért is imádkozik, hogy mielőbb érjen véget a lelket is korlátozó járványidő, élhessék újra megszokott közösségi életüket.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A mi Kálnokunk

Szabó Adél az udvarhelyszéki Homoródszentpéteren született 1982-ben, felmenői több évszázada unitárius vallásúak. Egyik első emlékét, mely a lelkészi pályája irányába mutat, kisdiák korából őrzi: míg családja karácsonykor a templomban volt, ő úrvacsorát osztott, kenyeret és vizet az együtt játszó, ám a papjelöltet mégis komolyan vevő gyermekeknek. Nyolcadikos korára már kristályosabbá vált, aztán tovább erősödött meggyőződése, hogy valóban unitárius lelkész szeretne lenni, ezért tanulmányait a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban folytatta.

Szülőfalujától 14 évesen elbúcsúzott, az érettségit követően a Kolozsvári Protestáns Teológiai intézet hallgatója, majd 2007–2012 között unitárius segédlelkészként Sepsiszentgyörgyön szolgált. Kálnoki lelkészi munkáját 2012 őszén kezdte el, azóta a kálnoki, bodoki és étfalvazoltáni unitárius gyülekezet papja.

A hosszú évekig tartó városi életmód után úgy érzi, hogy férjével, a sepsiszentgyörgyi származású Furus Leventével együtt Kálnok immár a „lélek szerinti idevalóságot” jelenti számukra. Ábel fiuk 2015 szeptemberében született, ő már igazi helybeli legényke, aki a paplakhoz közeli óvodába jár, és a világ legtermészetesebb módján úgy emlegeti a mindannyiukat éltető falut, hogy „a mi Kálnokunk”.

Ábel már egészen pici korától megszokta a lelkészi élet minden velejáróját, édesanyja ugyanis nem vette ki kétéves gyermeknevelési szabadságát, hanem folyamatosan szolgált, s vitte magával vallásórákra, nyári táborokba, egyházi rendezvényekre. A kisfiú jól ismeri és nagyon szereti környezetét, a „birtokát”, erdő-mező gyógynövényeit, fáit, füveit, de még a temetőkert sírjait is. Kisebb és nagyobb gyermekekkel egyaránt barátkozik, mindenkinek köszön, a látogatóknak pedig bemutatja a templomot és a Bedő Albert sírja melletti hatszáz éves cserefát. És attól, akit még nem látott, udvariasan megkérdezi: „tetszik ismerni engem?”, majd udvariasan bemutatkozik és elmondja, hogy ő itt lakik, ez az ő otthona.

Unitárius lelkésznek lenni hivatásnál több, életszerűséget, életformát jelent – véli Szabó Adél. Szerinte ugyanis egy pap számára nem csupán a vasárnapi szép beszéd a fontos – „amit az életben teszel, többet jelent, mint a prédikáció” –, hanem minden pillanatában gyülekezetét kell szem előtt tartania, folyamatosan segítenie, jobbítania mások életén, együtt lélegezve gyülekezetével, példát mutatva közösségének.

Bár sepsiszentgyörgyi, sokrétű lelkészi tevékenységeit imádta, az „isteni gondviselés” Kálnokra terelte, s az egykori „falusi lány” kihívásként is tekintett új feladataira. A gyülekezet tagjai pedig érzik, hogy kitűzött céljait sikerült megvalósítania, illetve hogy körükben valóban otthonra lelt, ezért ragaszkodnak is a véleményét mindig őszintén megfogalmazó – „ami a szívén, az a száján” – lelkészhez, aki az évek során bebizonyította nekik, hogy „kemény, férfias nőként” erővel, munkabírással teljesíti vállalásait.
 

Nemes Dénesre emlékezve

Kálnoki életüket Szabó Adél és Furus Levente azzal kezdték, hogy felszántották a felújításra, javításra szoruló paplak udvarán lévő kertet. Ezzel kivívták a földet szerető falustársak elismerését – „látták, hogy mi élni akarunk” –, és egyikük, András bácsi, a rangidős presbiter még azt is megtanította volna, miként kell a pityókát elvetni, de Adél, megköszönve segítőkészségét, azt mondta, falun nőtt fel. Napról napra, lépésről lépésre haladtak, s a gyülekezet nem csak a lelkésznőt, hanem férjét is elfogadta, aki a közmunkák során ismerkedett a helybeliekkel.

Szabó Adél ma már meggyőződéssel vallja, a lelkész fantáziáján és erején múlik, hogy mit cselekszik, mit honosít meg egyházközségében. Egyik célja az volt, hogy a sepsiszentgyörgyi pezsgést példaként tekintve egy pörgő életű, „kicsi nagy gyülekezetet” teremtsenek Kálnokon. Meg kellett törnie a csendet, el kellett nyernie a hívek bizalmát, de belevetette magát a munkába, s a kezdeti nehézségek leküzdése után arra ébredt, hogy hazatér Kálnokra, a falu pedig és annak unitárius gyülekezete – mely 175 lelket számlál, a kálnokiak mellett bodokiakkal és étfalvazoltániakkal együtt – immár az otthonát jelenti.

Megismerte híveit, tudja, kinek mi az öröme és a bánata, vallásórák, ifjúsági egyletes foglalkozások révén pedig folyamatosan tanítja a gyermekeket, illetve fiatalokat. A gyülekezet pallérozása mellett szabad idejükben újabban gyógynövényekkel is foglalkozni kezdtek, gyűjtik és termesztik azokat, 2017-ben létrehozták a teákat és fűszerkeverékeket, illetve kézműves szappanokat előállító Papné Gyógyfüvek nevű kisvállalkozásukat. Mi több, a helybeliek, illetve az egyházközség kebli tanácsának további örömére egy szántót is vásároltak, bizonyságot téve arról, hogy bővíteni szeretnék foglalatosságaikat, s másik céljuk, hogy egy kálnoki beltelekkel is gyarapodhassanak, ahová majdan saját otthont is álmodnak.

Az idén félszáz gyümölcsfát ültettek az egyházközség kertjébe, egyrészt azért, mert az egykori kálnoki unitárius lelkész, az egy évvel ezelőtt 106 esztendősen elhunyt Nemes Dénes maga is önellátó gazdálkodást folytatott, másrészt úgy vélik, történjék bármi, a majdani gyümölcs értéket jelent, megélhetést biztosít. Mint a lelkésznő mesélte, azokban az ínséges időkben, amikor Nemes Dénes Kálnokon szolgált, az egyház nagy gyümölcsössel rendelkezett, az akkori tiszteletes asszony pedig a piacon árulta az általa leszedett almát, így tudták fenntartani magukat, ez tette lehetővé, hogy két gyermeküket egyetemen taníttathassák. A lelkésznő úgy fogalmaz, szemléletmódjáért Nemes Dénes a példaképe, de azért is, „ahogy élt, tűrt és kitartott itt”.
 

Öregek háborús emlékei

Amikor idén tavasszal beütött a koronavírus-járvány, a kálnoki unitáriusok nem maradtak lelkészi szolgálat nélkül. Mivel az online istentisztelet legtöbbjük számára követhetetlen, Szabó Adél úgy döntött, vasárnapi egyházi beszédét leírja, a szöveget pedig a harangozó szombatonként elvitte a híveknek. Hat hétig az írott szó helyettesítette a templomi igét, ám eközben, a tiltások ellenére, számosan keresték a lelkésznő társaságát, rendszeresen megszólították, amikor vásárolni sietett.

A közösségi és az egyházi rendezvények hiánya rányomta bélyegét a falura, s amikor tavasszal szóba állhatott az idősebbekkel, akik alig várták, hogy behívják otthonaikba és végre meghallgassa őket, nem a félelemről beszéltek. Az idősek nem tartottak attól, mi lesz, ha meghalnak, hanem mindannyian a hiányérzetüket tették szóvá, a megszokott közösségi, gyülekezeti tevékenységek elmaradása bántotta őket leginkább. Azok, akik átéltek már más, régebbi borzadályokat, világháborút, járványokat, a 2020 tavaszát meghatározó bezártságot, korlátozásokat is a háborús időkkel hasonlították össze. Elmesélték, régen hogyan kapaszkodtak, miként merítettek erőt, hogyan ünnepeltek szárazság, aszály idején; nem siránkoztak, „hanem a lelkükben kerestek egy másik élményt”. Akkor is, most is hitük segítette őket a túlélésben, az imádság, a nehézségeken felülkerekedő derű, az élni akarásuk.

Húsvét vasárnapján Szabó Adél egyedül imádkozott a templomban, egyedül vett úrvacsorát, s bár igyekezett feldíszíteni a templomot, több virágot, kelyheket helyezve el, mint máskor, az üres templom annyira mély nyomot hagyott benne, hogy e nyomasztó képtől azóta sem tud szabadulni. A hívek a televízió képernyőjén követték a püspököt, otthonaikban vettek úrvacsorát, ezt tette a lelkész is a családjával.

Pünkösdkor, mivel még mindig nem mehettek be a templomba, a kebli tanács úgy döntött, gyorsan egy kis faépítményt állítanak a templomkertben, lefedték vászonnal, s az helyettesítette a templomot, a kálnokiak ott vehettek úrvacsorát. Még most is áll e különös szerkezet, noha remélik, többé nem lesz rá szükségük.

De elmaradt egy sajátos rendezvényük is, a gyülekezeti ház udvarán évente szervezett faluünnep, a pünkösdi majális, mely máskor rendkívül népszerű esemény, más falvakból is érkeztek vendégek. Igazi falusi mulatság, hasonló a régi idők lakodalmaihoz, és bizony ezt az idei űrt mindenki fájlalja. De nem tarthatták meg gyermektáboraikat, szokásos foglalkozásaikat sem, elmaradt a közeli Vadas-tetőn szervezett unitárius találkozó, s a távolabbi, a szejkefürdői is.

 

Égig érő karácsonyfa

Évek teltek el, míg Szabó Adél megtanulta úgy beosztani a napját, úgy megszervezni a karácsonyt megelőző teendőket, hogy mindenre jusson idő, gyülekezetre és családra egyaránt, hogy azt érezhesse, megtett mindent az övéiért. Hogy ne fojtogassa hiányérzet, s hogy a templomi ünnepség után ne érezze azt, szeretteire már nem tud eléggé figyelni, mert a karácsonyi úrvacsorára, a templomi beszédekre készül. Régebb emiatt lelkifurdalás is gyötörte, s el-eltűnődött azon, hogy mennyivel jobb lenne karácsonykor férfi lelkésznek lenni…

A karácsony ünnepe továbbra is fokozott összehangolást kíván, ám családjának, kisfiának köszönhetően ma már úgy érzi, eme összetett feladatnak meg tud úgy felelni, hogy a nap végén elégedett legyen önmagával. A nagyhéten elkészít mindent, amit csak tud, időben megfőzi a húslevest és a töltött káposztát, eközben az angyal is segít nekik egy picit, mert még az ünnep előtt elhelyezi a karácsonyfát a pincéjükben. Azt karácsony szombatján, délelőtt Ábellel együtt díszítik fel, majd készülődnek a templomi ünnepségre: Kálnokon hagyomány, hogy szenteste hat órától a gyermekek verses, dalos, imádságos műsort mutatnak be. A templomban ilyenkor évente „égig érő karácsonyfának” is örvendeznek, s ünnepségük fénypontja, amikor a gyermekek körbeállják az Úr asztalát, és egymás kezét fogva közösen imádkoznak, hangosan elmondják, karácsony estéjén ki mit kér családjának az Úristentől. Őszintén, tiszta hangon szólnak, van, aki azt kéri, hogy szülei ne veszekedjenek, elváltak gyermeke azt kívánja, jöjjön vissza az édesapja, sőt, meglepetésükre Ábel tavaly, négyévesen azt említette, szeretné, ha szülei türelmesebbek lennének hozzá.
 

Gyógyításra váró lélek

Szabó Adél hálás azért, hogy az idei nehézségek ellenére is szép, tartalmas évet zárhatnak. S bár úgy érzi, a mostani ünnep „nehezebb”, mint más esztendőkben, Jézus születése, a fényesség születése mégis ugyanazt jelenti, mint máskor. Abban bízik, hogy az örök üzenet „átmos minket, több erőt ad”, miként azt is reméli, hogy ez a karácsony a mostani járványidő végéhez vezető út kezdetét is jelentheti. „Minden ap hiszem, hogy vége lesz, eljön az a pillanat, amikor szabadok lehetünk, álarc és maszk nélkül lélegezhetünk, szabadok lehetünk az ölelésben, a közösségi együttlétben.”

Úgy véli, a járványt követően a lélek is ápolásra szorul, ki kell majd gyógyulnunk a beidegződött távolságtartásból, a bizonytalanságból, hogy megfoghatjuk-e vagy sem egymás kezét. Bízik benne, hogy olyan év következik, amikor újra egy kehelyből vehetnek úrvacsorát, „egy szabadabb esztendőért” imádkozik, és azt kívánja, hogy jöhessenek újra közösségükbe a gyermekek, akkor, amikor csak akarnak, nevessenek, zsibongjanak, mint rég, szervezhessenek tábort, s hazatérve a kicsik aggodalom nélkül, áradó szeretettel ölelhessék féltett nagyszüleiket, dédszüleiket…

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2533
szavazógép
2020-12-31: Kultúra - :

Babits Mihály: Egységes magyarság

Magyarság csak egyetlenegy van az egész világon. El se lehetne képzelni, hogy több legyen belőle; olyan lenne ez, mintha teszem azt több példány volna egy emberből. A nemzet éppannyira egyéniség, mint az egyes ember.
2020-12-31: Belföld - :

Oltásra buzdítanak

A Román Orvosi Kamara elnöke, Daniel Coriu felhívást intézett a lakossághoz, hogy oltassa be magát a koronavírus ellen.