A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) szerint a férfiaknál a labdarúgó Szoboszlai Dominik, a nőknél a cselgáncsozó Karakas Hedvig a tavalyi év legjobbja. A 63. alkalommal rendezett szavazás győzteseit az M4 Sport – Az Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban hirdették ki, a díjátadóra a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül került sor.
Szoboszlai Dominik személyében először nyert futballista év sportolója díjat. A labdarúgó videoüzenetében a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó játékosnak járó Golden Boy-díj szavazáson elért nyolcadik helyet, az Európa-bajnokságra történő kijutást és a korábbi klubjában, a Red Bull Salzburg együttesében elért év játékosa elismerést emelte ki, ráadásul az Izland elleni pótselejtezőn szerzett győztes gólját választották az év sportpillanatának. Az immár az RB Leipzig csapatát erősítő támadó úgy fogalmazott: „az évben a sok rossz mellett kellett egy jónak is történnie”, a találatot pedig nagy élménynek nevezte, amely fordulópont volt karrierje szempontjából.
A nőknél elsőként záró, a tavaly novemberi, prágai Európa-bajnokságon győztes Karakas leszögezte: sok munka áll az eredmény mögött, amely nyomán első női cselgáncsozóként érdemelte ki az elismerést.
Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban a labdarúgó-válogatott lett, amely kiharcolta a részvételt budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, és feljutott a Nemzetek Ligája A-divíziójába. Az egyéni sportágak csapatversenye kategóriában – akárcsak tavaly – a Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic által alkotott női teniszpáros végzett az első helyen. Az edzők között a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Marco Rossi kapta a legtöbb szavazatot. A fogyatékos sportolók versengésében a szervátültetett Berente Judit bizonyult a legjobbnak. Az év E-sportolója Bereznay Dániel lett, míg az esztendő szabadidős sporteseményének járó trófeát a Streetball Challenge Hungary szervezői vehették át Dávid Kornéltól, az eddigi egyetlen magyar NBA-játékostól.
Az elnökség döntése alapján az MSÚSZ-életműdíját a tornász Keleti Ágnes, a világ legidősebb élő, 100 éves olimpiai bajnoka kapta meg Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és Csisztu Zsuzsa MSÚSZ-alelnöktől.
A gálán adták át a Mediaworks három orgánuma (Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Origo) közös szavazásán győztes sportolóknak a díjat: a Kézisek kézise a férfiaknál Kovács Péter, a nőknél Gódorné Nagy Marianna lett, míg a Pólósok pólósa elismerést Faragó Tamás később veszi át.
Az ünnepségen megemlékeztek a magyar sportélet 2020-ban elhunyt szereplőiről is.