A magyar férfi kézilabda-válogatottnak legalább egy bravúrra szüksége lesz a negyeddöntőbe jutáshoz a ma kezdődő és január 31-ig tartó egyiptomi világbajnokságon. Ez lesz a 27. férfi kézilabda-vb, de az első, amelyet már a megemelt létszámmal, 32 csapattal rendeznek meg. A nyitómérkőzést ma 19 órától Egyiptom és Chile játssza Kairóban. A találkozókat a Digi Sport és az M4 Sport élőben közvetíti.
A Gulyás István, Nagy László és José María Rodríguez Vaquero által irányított magyar válogatott a gízai A-csoportban pénteken 21.30-tól a Zöld-foki Köztársaság, vasárnap 21.30-tól Uruguay, jövő kedden 21.30-tól pedig Németország együttesével találkozik. A középdöntőbe az első három helyezett jut, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményüket. A felsőházban négy hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, a magyarokra továbbjutás esetén az Új Fővárosban az Európa-bajnok Spanyolország, Tunézia, Brazília és Lengyelország közül három csapat vár, és innen az első kettő jut a negyeddöntőbe.
A magyar csapat edzőmeccsek nélkül kénytelen megkezdeni a világbajnokságot, ugyanis a Szlovákia ellen tervezett mindkét felkészülési mérkőzés elmaradt, miután az ellenfél pozitív esetek miatt karanténba került. A válogatott legutóbb novemberben lépett pályára, amikor az Eurokupában legyőzte a spanyolokat (32–29), majd kikapott a horvátoktól (31–27).
A tavalyi svédországi Eb-keretből hiányzó Ancsin Gábor, Lékai Máté és Bodó Richárd ismét csatlakozhatott a csapathoz, amelyben már a honosított Topic Petar, Sunajko Stefan és Rodriguez Álvarez Pedro, valamint a remek formában lévő csurgói irányító, Hanusz Egon is szerepel. A keretből kimaradt a spanyol élvonalban játszó Bartók Donát, a német első osztályban szereplő Faluvégi Rudolf, az irányítóként és balszélsőként is bevethető Juhász Ádám, valamint a koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári Patrik nem kapta meg a visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt.