Mikó Imre Jogvédelmi szolgálatKedvező fejlemény az úz-völgyi perek egyikében

2021. január 13., szerda, Közélet

Pert nyert a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ) az Úz-völgyében történtek kapcsán kezdeményezett három jogvita egyikében – számolt be szerdai sajtótájékoztatóján Benkő Erika. A szolgálat vezetője szerint a decemberi döntés nyomán az ügyészségnek tovább kell vizsgálódnia a temetőrongálás kapcsán indított ügyben.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Benkő Erika a jogvédelmi szolgálat tavalyi tevékenységét értékelő tájékoztató elején jó hírként számolt be a december tizedikén született döntésről. Felidézte, a temetőrongálás ügye még 2019-re nyúlik vissza, amikor – a román szélsőségesek erőszakos betörése nyomán (szerk. megj.) –, egyebek mellett testi sértés, rongálás, kegyetlenkedés és diszkrimináció is történt a sírkertben. A MIJSZ a csíkszeredai ügyészségen tett feljelentést, melyet helyszíni fotókkal és videó felvételekkel is dokumentált. Beadványukra a moinești-i bíróság mellett működő ügyészség azt válaszolta, álláspontjuk szerint nem történt bűncselekmény és ennek hiányában az ügyet szeretnék lezárni. Ezt a döntést a szolgálat nem fogadta el és fellebbezett is, ám ez a bíróság ismét elutasította. Erre válaszként újabb pert kezdeményeztek, amit december tizedikén meg is nyertek – vázolta Benkő Erika, megjegyezvén: a temetőrongálás ügye így visszakerült az ügyészséghez. „A bíróság ezúttal kimondta azt is, hogy a rongálás, a gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás, valamint a közrend és köznyugalom megsértésében az ügyészségnek tovább kell vizsgálódnia. A kegyeletsértés bűncselekménye esetében azonban a nyomozás megszüntetését jóváhagyta a bíróság. Elrendelte ugyanakkor, hogy a fent említett bűncselekmények esetében a nyomozás folytatódjék, ugyanis véleményük szerint az ügyészség nem gyűjtött elegendő bizonyítékot arra nézve, hogy megállapítsa, nem történt törvényszegés” – összegezte a fejleményeket a jogvédelmi szolgálat vezetője.

A MIJSZ egyébként két ügyben képviseli Csíkszentmárton önkormányzatát az Úz-völgye perek kapcsán. Egyik a Dormánfalva polgármestere által kibocsájtott, a román hősök tiszteletére a temetőben állított ötven kereszt építkezési engedélyének megsemmisítésére és az építmények elbontására vonatkozik, míg a másik a dormánfalvi helyi tanács a 2019/29- es számú határozatának megsemmisítését célozza – hangzott el az évértékelő tájékoztatón.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2533
szavazógép
2021-01-13: Belföld - :

Csökkent a pozitív tesztek aránya

A legutóbbi tájékoztatás óta 32 837 teszt feldolgozása nyomán 4 424 új esetet jelentettek (13,47 százalék), továbbá 88 személy vesztette életét a koronavírus-fertőzés következtében – adta hírül a stratégiai kommunikációs törzs (SKT). Bár átlagosan csökkenő tendenciát mutat a pozitív tesztek aránya, a székelyföldi megyékben több beteget vettek nyilvántartásba, mint az elmúlt napokon: Háromszéken és Hargita megyében 29, Maros megyében pedig 95 új fertőzöttet azonosítottak.
 
2021-01-13: Belföld - :

Nem törvénytelen, mégsem lesz negyvenszázalékos nyugdíjemelés

Az alkotmánybíróság elutasította a kormány óvását és megállapította, hogy megfelel az alaptörvénynek a nyugdíjpont értékét 40 százalékkal emelő törvény. Azonban a miniszterelnök kijelentette: Románia idén sem engedheti meg magának a negyvenszázalékos nyugdíjemelést, tehát a nyugdíjak a jelenlegi kormány által felvállalt ütemterv szerint nőnek majd. Raluca Turcan munkaügyi miniszter ez ügyben azt nyilatkozta, hogy egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy méltányosságot teremtsen a nyugdíjrendszerben.