Hivatalos bejegyzésének hatodik évfordulóját ünnepli január közepén a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, s ez alkalmat ad a visszatekintésre. Igen mozgalmas első öt év után a tavalyi esztendőre árnyékot vetett a koronavírus-világjárvány, ám Vörösmarty Szózatát parafrazálva, tevékenységei megfogyva bár, de a szervezet morálja törve nem, bizakodóan néz a jövő elé – áll az egyesület közleményében.
Jól kezdődött a 2020-as esztendő. A spanyolországi szervezésű 34. Genealógiai és Címertani Világkongresszus tudományos tanácsa elfogadta az Egyesület elnökének jelentkezését, és műsorára tűzte dr. Szekeres Attila István A kora újkori Erdély társadalmi felépítésének címertani megjelenítése című előadását. A tavaly októberre tervezett madridi kongresszust előbb áprilisra, majd idén októberre halasztották.
Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület sikeres korábbi nemzetközi szerepléseken van túl. Elnöke előadással részt vett a 32. és 33. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson 2016-ban Glasgow-ban, illetve 2018-ban a franciaországi Arrasban, a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson 2017-ben Londonban, 2018-ban a lengyelországi Cieszynben a 4. Európai Címer- és Zászlótudományi Konferencián, 2019-ben Varsóban a Nemzetközi Genealógiai Akadémia 11. tudományos kollokviumán. 2019-ben az egyesület a Genealógiai és Heraldikai Világszövetség tagjává vált. Az egyesület elnökét 2017-ben a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagjává választották.
2020-ban két – járványhelyzet miatt meghiúsult – pályázatot is nyert az egyesület, egyiket nemzetközi címertani konferencia szervezésére. A Trianon utáni jelképváltoztatások című konferencia jeles meghívottja Körmendi Tamás, a Nemzetközi Címertani Akadémia tagja volt.
Február 14-én Erdély címerének századai címmel tartott előadást az elnök Csíkszeredában a városháza dísztermében A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat keretében. Február 11-én a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyitotta a Ha én zászló volnék... című, a budapesti Magyarság Háza adományaként a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum gyűjteményének részét képező magyar történelmi zászlók rekonstrukcióit felsorakoztató kiállítást. Az élő megnyitó és bemutató után két online tárlatvezetést tartott az elnök két nemzeti ünnepünk alkalmával: március 15-én a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban, majd augusztus 20-án a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
Az Egyesület elnöke online előadást tartott a Moldovai Köztársaságban szervezett 14. Heraldikai Szimpóziumon, melynek ünnepélyes megnyitóján Heraldikai Érdemkereszttel tüntették ki Szekeres Attila Istvánt.
Az idei év két legkiemelkedőbb terve előadással való részvétel a soros Zászlótudományi Világkongresszuson és az elhalasztott Genealógiai és Címertani Világkongresszuson. (m. i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.